lmbtq
Cseh Katalin és Donáth Anna EP-frakciója nem tűri a homofóbiát – Kizárták a litván képviselőt
Úgynevezett homofób kommentek miatt kizárta a litván EP-képviselőjét, Viktor Uspaskichot a Momentumot – Cseh Katalin és Donáth Anna révén – is magába foglaló Renew Europe frakciója – írja a Mandiner. A hírről beszámoló Euronews szerint a politikusnak belső fegyelmi eljárással kellett szembenéznie, miután olyan kommenteket posztolt a közösségi médiában, amelyekben perverzeknek nevezte az LGBT+-közösség tagjait. A Renew az a frakció, amely korábban ALDE néven futott, és vezetője a magyarfaló Guy Verhofstadt volt.Melegfelvonulással provokálnák a pécsieket az LMBTQ-szervezetek
A vidéki LMBTQ-szervezetek és programok támogatására hirdetett adománygyűjtést a Budapest Pride, a befolyt összeg egy részét idén a Pécsi Pride szervezői kapják, hogy 2021-ben megvalósulhasson az első magyar vidéki büszkeségnapi felvonulás. A Pécsett tartandó felvonulás ötlete nem új keletű: a nagy felháborodást kiváltó eseményre első ízben még tavaly májusban került volna sor, viszont a koronavírus hazai megjelenését követően a szervezők úgy döntöttek, hogy lefújják az eseményt. A pécsi LMBTQ-felvonulás ötletét a helyiek sem fogadták kitörő örömmel: a kezdeményezés híre hallatán egy pécsi férfi azonnal tiltakozó petíciót indított, amelyet több mint 10500-an írtak alá, remélve, hogy a Pécsi Pride ötletét egyszer és mindenkorra elfelejtik – írja a Magyar Nemzet.Ismét bírálta Magyarországot a svéd köztévé
Ismét Magyarországgal foglalkozott a svéd közszolgálati televízió, avagy az SVT szombat esti híradójában. Kezdetben úgy tűnt, az SVT megszokott narratívájával szemben ezúttal pozitív hírek kerülnek megosztásra a hallgatósággal Magyarországgal kapcsolatban, hiszen a bemondó kiemelte, hogy a magyar kormányfő újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be. Megemlítették, hogy nyárig meghosszabbításra kerülnek a magyar háztartások részére a hitelvisszafizetési moratórium. Innentől azonban a gazdaságvédelemről az alkotmánymódosításra tértek rá a készítők, ahol már teljesen más hangnemet ütött meg az SVT – írja a Mandiner.Csak akkor lesz vége, amikor kötelező lesz
Mi ez, ha nem propaganda? Férficsók és SZFE-maszkos versenyző volt az RTL Klub állítása szerint egyik legnézettebb műsorának döntőjében. Az Álarcos énekes című vasárnap esti szórakoztató showműsorban médiatörténeti mélypontra süllyedt az RTL, ugyanis a kereskedelmi csatorna által közvetített adás legelső percében elcsattant egy férfiak közötti szájcsók, majd a végére is hagytak egy "üde" foltot. Az egyik versenyző ugyanis nem más volt, mint a világ legnagyobb modorosan artikuláló segglyuka noÁr, azaz Molnár Áron, aki az összes létező kormányellenes tüntetésen éli ki feltűnési viszketegségét.A Mikulás sem úszta meg: az LMBTQ szerint természetesen fekete és meleg
A politikai korrektség újabb célpontja nem más, mint a Mikulás. A Télapó férje mesekönyvet az LMBTQ-csoport a gyerekeknek szánja, a Mikulás szerintük fekete és meleg. A hagyományok eltörlésére vagy megmásítására nem csak a karácsony ünnepe körül lehet példákat találni, nem úszta meg a sokszínűséget és a változtatást a Mikulás sem – olvashatjuk a magyarforum.info cikkében.Brüsszel szerint a melegek és a migránsok jogai az alapvető emberi jogok
Egészen botrányos jelentést fogadott el csütörtökön az Európai Parlament az alapvető jogok helyzetéről az unióban. A dokumentum a 2018–2019-es időszak tekintetében vizsgálja a szerintük alapvető jogokat az egyes tagállamokban. De eközben persze az Európa identitását meghatározó alapvető értékeket és az azokhoz való jogokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Inkább a szexuális identitásukban a normálistól eltérő LMBTQ+ (a legújabb megnevezése a szexuális devianciáknak) emberek, a migránsok jogainak, valamit a nők terhességmegszakításhoz való jogának helyzetét dramatizálták. A genderellenes mozgalmak, a győlöletbeszéd és a rasszizmus fenyegető terjedését komoly veszélyként értékelték, és azt is sérelmezik, hogy a tagállamok kiadásainak csökkentése többek közt a fenti sérülékeny csoportokat hátrányosan érintette. A képviselők által megszavazott állásfoglalás a jogállamisággal és alapvető jogokkal foglalkozó uniós eljárás intézményének megalkotását szorgalmazza. A megszavazott állásfoglalás egyes részeit elég nehéz másként értelmezni, mint hazánk és Lengyelország újabb megfenyegetésének.Támad az LMBTQ, össztűz alatt a kormány
LMBTQ-szervezetek adtak ki közleményt, amelyben az örökbefogadási törvény elfogadása ellen tiltakoznak. Tizenegy civil szervezet közleményben tiltakozik az örökbefogadást szigorító törvényjavaslat ellen. A közleményükben úgy fogalmaztak, a kormány ellehetetlenítené az egyedülállók – és velük együtt élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők – örökbefogadásának lehetőségét, ezzel csökkentve az örökbefogadók számát – írta meg a magyarnemzet.hu.Hollandia nem engedné az egyházi iskoláknak, hogy elutasítsák az LMBTQ-diákokat
A holland parlament képviselőinek többsége támogatja azt az indítványt, amely nem engedné meg az egyházi fenntartású iskoláknak, hogy elutasítsák az LMBTQ-közösséghez tartozó (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális, interszexuális vagy queer) diákokat – írta kedden a NOS holland médiaszolgáltató.Korán-iskolát nyitnak transzneműeknek Bangladesben
Az iszlám és az LMBTQ különös találkozására került sor Bangladesben, ahol kifejezetten transzneműek számára nyitnak Korán-iskolát, úgynevezett madraszát. A szervezők a hátrányos megkülönböztetés sújtotta kisebbség beilleszkedését szeretnék elősegíteni.Ajánljuk még

















