lmp
Németh Angéla megőrzi Hajdu László „dicső politikai örökségét” Rákospalotán
Lemondott Budapest XV. kerületének polgármesteri tisztségéről Hajdu László, a volt városvezető természetesen nem vonul vissza a politikusi pályáról, hiszen a DK képviselőjeként az új Országgyűlésben folytatja munkáját, az ellenzéki politikus a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt jelentette ezt be. Hajdu László elmondta, hogy ideglenesen Németh Angéla alpolgármesterre bízta a városrész irányítását, akit a DK az utódlásáról döntő időközi választáson is indítani fog, a jelek szerint összellenzéki jelöltként.Tizenöt milliárdos vagyona van Ungár Péternek
Az LMP-s Ungár Péter a hivatalos megjelenés előtt elküldte vagyonnyilatkozatát az Index.hu-nak. Mint a portálnak fogalmazott, „a vagyonomat megbecsülni nagyon nehéz egy nyilvános részvénytársaságnál, de ami csak az enyém, az mondjuk 15 milliárd forint. Ez úgy jön ki, ha optimistán beszélünk a részvény árfolyamról.”Független vizsgálatot követel az LMP a paksi üzemzavar miatt
Az LMP azt követeli, hogy az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) szakértőinek vagy civil szervezeteknek a bevonásával vizsgálják ki a Paksi Atomerőműben történt szerdai meghibásodást.Identitásválságban vannak az ellenzéki pártok a Policy Agenda elemzése szerint
Két ellenzéki párt is erős identitásválságba került a választási veresége óta és most próbálja újrafogalmazni magát: a Jobbik és az LMP. A Jobbik néppártosodását erős kritika érte belül, és könnyen lehet, hogy ez már kezelhetetlen helyzetet, és pártszakadást fog okozni. Az LMP pedig mintha jobbközép nyitás felé kacsingatna - áll a Policy Agenda elemzésében, amit az ATV szemlézett.Szél Bernadett: aki az LMP szétesésében reménykedik, az nem jó helyen kapiskál
A párton belüli vitákat le kell folytatni, ez meglehetősen nagy tányércsörömpöléssel jár, viszont nem szabad a feszültségeket a szőnyeg alá söpörni - közölte az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szél Bernadett. Az LMP társelnöke arról is beszélt, egyre inkább körvonalazódik a párton belül egy olyan igény, hogy működjenek együtt más pártokkal.Lyukra futott haverok miatt szabad a pálya: Ki lesz az új ellenzék? - Ungár-Kiszelly-vita a Polbeatben! (élő 19 órakor!)
A baloldal haláltusájáról, az LMP helyezkedéséről, mozgásáról és a jobboldali sajtóról is vitázik ma a PS-Polbeatben Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Kiszelly Zoltán politológus, a 19 órától az R56 Sörözőből élőben közvetített beszélgetés házigazdái Huth Gergely és Szarvas Szilveszter lesznek. A műsorban az is szóba kerül, hogy a 888.hu páros lábbal beleszállt portálunkba és a Magyar Időkbe. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!A kormányt bosszantani ül be a Parlamentbe Hadházy
Hétfőn este Hadházy Ákos letette a képviselői esküt. Közösségi oldalán arról panaszkodott, hogy Kövér Lászlónak köszönhetően a napirend után, üres teremben, minden ünnepélyesség nélkül kell ezt megtennie. (Emlékezetes, Hadházy aznap, amikor képviselőtársai ünnepélyes keretek között letették esküjüket, őt kivéve, személy szerint a tüntetőkkel parolázott az Országház előtt, mondván ő ezekkel az emberekkel egyszerre nem fog esküt tenni).Ajánljuk még
















