lmp
A Molnár–Fodor-paktum nyilvánosságra kerülése csak az utolsó csepp volt a pohárban
Hamarosan döntenek a pártban a fegyelmi megindításáról, a kétlépcsős eljárás végén pedig – ha bűnösnek találják – akár ki is zárhatják a pártból a távozó elnököt. Kérdés, mi lesz ez esetben a képviselői mandátumával.- Írja a Zoom.huA Jobbik, az MSZP, a DK és a Momentum után az LMP is beállt Rokker Zsoltti mögé
A városban július 15-én tartanak időközi önkormányzati választást, mert áprilisban Hubay György nyert, és parlamenti képviselő lett. Az MSZP a független Erdei Sándort támogatja, akinek Rokker Zsolti a művészneve. A Jobbik is – ez a két párt biztosította először támogatásáról Erdeit.Várhatóan megszűnik az Együtt
Szabó Szabolcs jelentette be az ATV Start című műsorban, hogy várhatóan megszűnik az Együtt. Az atv.hu-nak Juhász Péter azt mondta, nem érdemes fenntartani a jogi entitást. Majd hozzátette: jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak.Széthullik az ellenzék a még mindig tartó választási kudarcban
Máig nem sikerül kihevernie az ellenzéknek az április 8-i óriási pofont, sőt a vesztes pártok lassan atomjaikra hullanak. Emlékezetes, hogy az urnazárás pillanatában még a NER bukását ünnepelték, aztán jött a hideg zuhany, a totális összeomlás.Egy nap lemaradással az első ellenzéki párt is reagált a székelyföldi autonómia elutasítására
Első és eddig egyetlen ellenzéki pártként ugyan egynapos csúszással, de az LMP közleményben reagált a keddi hírre, miszerint a román szenátus is elutasította a Székelyföld területi autonómiájáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet. Az LMP szerint európai uniós tagországban ez nem fordulhat elő, hiszen az autonómia intézménye rendkívül fontos uniós értékeket képvisel.Otthagyja az LMP-t Róna Péter
Az LMP programírója, pártalapítványának korábbi kuratóriumi elnöke a Klub Rádió Megbeszéljük nevű műsorának kedd esti adásában jelentette be távozását. A párt egyelőre nem reagált a bejelentésre.Sallai szerint jóban lehetnének Hadházyval, aki mégsem rossz ember
Nem tartja rossz embernek Sallai Róbert Benedek Hadházy Ákost – mondta el az LMP-ből kizárt politikus az ATV Start című műsorban, hozzátéve, hogy az LMP új vezetése is kompetens, tisztességes, jó emberekből áll. Sallai arról is beszélt, ő hibázott, amikor elvesztette a hidegvérét Hadházyval szemben.Pénzszag: Ron Werber tízmilliós sikerdíjat próbál kisajtolni az LMP-ből
Szél Bernadett pakkot kapott; pontosabban csekket. Méghozzá Ron Werber ügyvédjétől. Az izraeli tanácsadó több mint tízmillió forintot akar bevasalni a fakózöld párttól „sikerdíj” címén. A siker werberi értelmezésben azt jelenti, hogy öt helyett immár nyolc LMP-képviselő ül a parlamentben, ami ég és föld. Én azért a helyében nem nagyon forszíroznám ezt a pár millácskát, mert arrafelé mostanság könnyen borulnak a székek, és az emberfia sátrába is be-bemászhatnak illetéktelen LMP-sek vakrandizni.Ajánljuk még

















