lomtalanítás
Vége a hagyományos, házelé kitevős lomtanaításnak
A jövőben Budapest is csatlakozik ahhoz a trendhez, amikor már nem a ház elé teszik ki a lakók a lobjaikat, hanem gyűjtőpontokat építenek ki, oda lehet vinni a felgyülemelet, feleslegessé vált bútorokat, konyhai eszközöket, egyebeket. Ezzel a városrészek szebbek lesznek, nem akadályozza a szemét a forgalmat és szabályozottabb lesz a rendszer. Persze a jövőben is van lehetőség a ház elé kirakni a lomokat, de azt be kell jelenteni az önkormáyzatnak. A Mohu Budapest ezzek pénzt nem spórol.Halálra verte a szemétért – Így végződött a "lomizás" Budapesten
Vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki egy fakaróval támadt egy számára ismeretlen férfira és kioltotta az életét, a két férfi a lomtalanítás során kirakott szeméten veszett össze.Emberi csontokat találtak a lomisok Újbudán, de kiderült, hogy nincs ok a pánikra
Nem merült fel bűncselekmény gyanúja – ezt válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság arra, hogy Újbudán a lomtalanításon egy kidobott szatyorban emberi csontokat találtak. Feltehetően azonban nem Jeffrey Dahmer útjára lépett valaki, inkább csak az emberi test iránt érdeklődött.Karácsony Gergely pár éve még azért aggódott, hogy az elégtelen szemétszállítás miatt könnyen elszaporodnak a patkányok
Most, hogy úszik az egész főváros a szemétben érdemes visszaemlékezni, hogy pár évvel ezelőtt Karácsony Gergely a kispadról azt kiabálta be az akkori fővárosi vezetésnek, hogy az elégtelen szemétszállítás is hozzájárulhat a patkányok elszaporodásához Budapesten. Patkányok viszont sajnos valóban vannak, és nem csak a belvárosban, hanem a külkerületekben is, ráadásul betegséget is terjesztenek. A szemét azonban nem csak a rágcsálók elszaporodása miatt probléma, hanem azért is, mert orrcsavaró bűzzel jár, ami nem éppen egy turistacsalogató illat és látvány.Zavarta az erzsébetvárosi lomtalanítás a hajléktalant? - Letartóztatták a gyújtogatót
Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat éjszaka több erzsébetvárosi ház előtt felgyújtotta a lomtalanítás miatt az utcára kihelyezett tárgyakat.Ajánljuk még