Pesti Srácok

london bridge

Hogyan felezhették meg az iszlamista terrorista büntetését, aki cserében halálra késelt két embert Londonban?

Világugar 2019 december 18.
Az öngyilkos nyugat-európai gondolkodás iskolapéldája Usman Khan esete, akit egyszer már leültettek terrorizmus vádja miatt Angliában 2012-ben, de természetesen szegényt nem volt szabad túlságosan megbüntetni, így ahogy 2018-ban szabadult, ott folytatta működését, ahol abbahagyta, és 2019. november 29-én ő késelt meg öt embert Londonban, akik közül ketten meg is haltak. Vajon hogy történhetett ez meg? Khant tizenhat évre ítélték, de hat év után próbára bocsátva kiengedték a börtönből az ilyenkor érző szívű angol bírók; igaz, csak a Londoni Értéktőzsdét akarta felrobbantani és meg akarta ölni Boris Johnsont, aki azóta már a brit miniszterelnök – az ilyen apróságok azonban nem befolyásoló tényezők egy felelős döntésben. A pakisztáni származású muszlim álrobbanómellénnyel felszerelkezve hajtotta végre ámokfutását november végén; az ártatlan áldozatok családjai vélhetően más büntetést adtak volna 2012-ben a lelketlen terroristának. Ne felejtsük el: ez nem Pakisztánban történt, hanem Londonban, Nagy-Britannia szívében. Vajon tényleg azt gondolták Usman Khan szabadon engedői, hogy a szélsőséges terrorista hirtelen megjavul és hasznos állampolgára lesz az országnak? A terror újabb halottai, két halálra késelt áldozat jelzi a brit gondolkodás és hozzáállás önpusztító örvényét.
Ajánljuk még