lukácsi katalin
Az LMP lapját is szórakoztatja a Szolnokon zajló ellenzéki cicaharc
Kiteregette az ellenzéki összefogás politikusával folytatott privát levelezését Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) szolnoki polgármester-jelöltje. Márki-Zay Péter jelöltje ugyanis így akarta bizonyítani, hogy nem ő a hibás a helyi ellenzéki összefogás szétbomlasztásáért, de igazából csak saját magát hozta még kellemetlenebb helyzetbe a KDNP-től a liberális oldalra igazoló politikus. Mindezt pedig megírta az LMP házi lapja, az azonnali.hu, amely "Lukácsi Katalin a MÁV álló vonata miatt nem lesz szolnoki polgármester?" címmel közölt írásában azon ironizál, hogy a polgármesterségre vágyó politikus nehezen képzelhető el vezetőnek, ha még a városba való eljutás is megoldhatatlan feladatot jelent számára.Ernyőszervezetből ernyedt szervezet – Már időpont-egyeztetésről sem képes egyeztetni a szolnoki összefogás
Nem gondoltuk volna, hogy bárki képes felülmúlni Falus Ferenc jeges vizes produkcióját, vagy éppen Berki Krisztiánt, amint hablegényként előbukkan a medencéből, hogy vezesse az ő népét, de szerencsére az ellenzéki összefogás szívcsakrája, a Szolnoki Többség megint gondoskodott a minőségi szórakozásunkról. Lássuk, kik is tartják magukat méltónak az ország vezetésére!Összefogás helyett feljelentgetik Lukácsit a szolnoki ellenzéki képviselők
Ugyan közös ellenzéki polgármester-jelöltet akar az ellenzék Szolnokon, mégis feloldhatatlannak tűnő ellenségeskedésig fajult a helyzet két oldal között - írja a 24.hu. Mint kifejtik, Lukácsi Katalin hétfőn délelőtt jelentette be hivatalosan, hogy indulna közös ellenzéki jelöltként a polgármesterségért Szolnokon, mindeközben Györfi Mihály, a helyi MSZP elnöke és Galló György, a helyi Jobbik vezetője ugyanebben az időben a szolnoki ügyészségen járt, hogy feljelentse Lukácsit.Márki-Zayék verhetik szét az ellenzéki összefogást Szolnokon
Pénteken jött a feketeleves a szolnoki ellenzék számára: sajtóértesülések szerint a tegnap bejelentett közös polgármester-jelölttel szemben startvonalhoz állhat az antiszemita botrányhőssel fotózkodó Lukácsi Katalin is. Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségi tagja mögé a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik sorakozott fel, csakhogy a kormányellenes erők másik része, a szolnoki MSZP, DK, LMP és a helyi Jobbik a szocialista Radócz Zoltánt támogatja. Akkora a kavarodás, hogy még a helyi Jobbik is szembement az országos vezetéssel – írta az Origo.Kapaszkodjanak meg: Lukácsi Katalin szeretettel buktatná meg a kormányt
Elkopott az ellenzéki összefogás jelszava, nem jelent már szinte semmit a vidéki választópolgárok számára, ezért újabb lenyűgöző taktikai húzásként S.Z.E.R.E.T.E.T.T.E.L. venné be a Budapesten kívüli településeket a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) – erről Lukácsi Katalin beszélt csütörtökön Dunaújvárosban, a szervezet zászlóbontásán. Az Újvárosi Valóság blog beszámolója szerint Lukácsi - kiugrott KDNP-s - itt jelentette be az újabb csodafegyver, a Kossuth Kör helyi megalakítását is. Pikáns adalék, hogy a Jobbik országgyűlési képviselője, Pintér Tamás is jelen volt az eseményen, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben párttársa, Varga-Damm Andrea nyilvánvalóvá tette, hogy Márki-Zay Pétert megbízhatatlannak tartja, így kizárt, hogy együttműködjenek velük.Hírhedt rasszista oldalán vigyorgott Márki-Zay jobbkeze, majd bocsánatot kért mindenkitől
Dicshimnusszal énekelte meg találkozását Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja az ország talán legrasszistább politikusával, Orosz Mihály Zoltánnal Márki-Zay Péter szerdai, nyíregyházi fórumán. A két sztárpolitikus meg is örökítette a találkozást, a képet pedig Lukácsi fel is töltötte Facebook-oldalára, hízelgő körítéssel.Ellenzéki végtelen történet, avagy Márki-Zay és Hadházy ismét szenesre sütögeti a közös pecsenyét
A sors tréfájából, vagyis inkább a kormányzattal szembeni lázadás tüzében égő ellenzéki sajtó jóvoltából a haladó véleménybuborékban viszonylagos ismertségre és népszerűségre szert tett aktivisták és altruista politikusok két sikertelen választás közben se pihennek: ilyenkor mozgalmat alapítanak, és e váratlan húzástól pont ugyanazt remélik, mint amit a korábbi, végül sikertelennek bizonyult mozgalmaiktól: a teljes és totális összefogást.Hangoskodó láthatatlanok: Vert sereges szemle és nyűglődés, avagy így tüntettek az ellenzékiek (PS-Videó és Képgaléria)
Sok az eszkimó, kevés a fóka, de a magyar ellenzék gondjai mellett minden eltörpül - összefoglalva így lehet jellemezni a mai közös ellenzéki nyűglődést. A pártok és a felszólalók valójában maguk sem tudják, hogy miről beszéltek, de a jövő évi európai parlamenti választások szóba kerültek. Az optimista számítások szerinti 4 (négy), a pesszimista forgatókönyvek szerinti 3 (három) ellenzéki EP-mandátumra alig 10 (tíz) ellenzéki párt vetett szemet, és látatlanban nehéz eldönteni, hogy a sok, kimutathatatlan támogatottsággal bíró jelölő szervezet közül kiket írjanak fel a készülőfélben lévő közös lista befutó helyeire.A Polbeatben vallotta be Lukácsi Katalin, hogy nem a kormányváltás volt a cél (videó!)
Az ellenzéki pártok mellett kampányoltam, de nem a kormányváltás volt a cél - vallotta be a PestiSrácok Polbeat című élő adásában Lukácsi Katalin aktivista, a választások utáni tüntetések egyik vezérszónoka. Szerinte jelen pillanatban a Fidesz jelenti a nemzeti oldalt, mert kiáll a családok, a kisebbségek és a történelmi múlt mellett. Lukácsi Katalin arról is beszélt, hogy keresztényként is részt lehet venni a Pride-on, a melegfelvonuláson, mert Jézus is leült a bűnösök asztalához.Ajánljuk még

















