mach péter
A baloldali esélyegyenlőség és az etikett – A Párbeszéd alelnöke, Mach Péter szerint egy klozettpapír ügynök nyerte meg a borsodi időközi választást
Kimaxolta a valódi, demokratikus alapú etikettet vasárnap este Mach Péter, Karácsony Gergely pártjának alelnöke először is gratulált a borsodi időközi országgyűlési választást elveszítő Bíró Lászlónak, majd klozettpapír ügynökként említette a győztest, a kormánypártok jelöltjét, Koncz Zsófiát. A Párbeszéd feketeöves közpénzbűvésze az ordas bukta után is az előválasztásról, és a demokratikus értékekről ábrándozik, ezek az ideák valószínűleg akkor érhettek volna be igazán, ha egy igazoltan antiszemita, cigánygyűlölő, az alkalmazottait átverő jobbikos került volna be a magyar országgyűlésbe. Másfélmillióval húzta le saját önkormányzatát a Párbeszéd pesterzsébeti „lokálpatriótája”, Mach Péter
Önkormányzati bizottsági elnökként jóárasította Pesterzsébettől a vállalkozása számára bérelt ingatlant a Párbeszéd politikusa, Mach Péter, aki aztán egy petákot sem fizetett az üzlethelyiségért, másfélmillió forintos kárt okozva ezzel a kerületnek. KariGeri helyi emberének cége ellen a történtek miatt végrehajtási eljárás indult, amely jelenleg is folyamatban van, a behajtás azonban döcögős, mert valódi tevékenység, vagyon nincs, csak a tartozás, ami láthatóan nem frusztrálja az ellenzék helyi képviselőjelöltjét. Mach polgármesternek is készült, miután kiderült, hogy a Pesterzsébetet huszonegy éve vezető Szabados Ákost a Fidesz is támogatja, de aztán hátrébb lépett, amikor Gyurcsány a saját érdekei szerint „rendet vágott” az erzsébeti ellenzéki térfélen. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után