Pesti Srácok

A baloldali esélyegyenlőség és az etikett – A Párbeszéd alelnöke, Mach Péter szerint egy klozettpapír ügynök nyerte meg a borsodi időközi választást

null

Kimaxolta a valódi, demokratikus alapú etikettet vasárnap este Mach Péter, Karácsony Gergely pártjának alelnöke először is gratulált a borsodi időközi országgyűlési választást elveszítő Bíró Lászlónak, majd klozettpapír ügynökként említette a győztest, a kormánypártok jelöltjét, Koncz Zsófiát. A Párbeszéd feketeöves közpénzbűvésze az ordas bukta után is az előválasztásról, és a demokratikus értékekről ábrándozik, ezek az ideák valószínűleg akkor érhettek volna be igazán, ha egy igazoltan antiszemita, cigánygyűlölő, az alkalmazottait átverő jobbikos került volna be a magyar országgyűlésbe.

Megértette az idők szavát, és a borsodi szavazás végeredményét Mach Péter, a Párbeszéd legendás közpénzbűvésze vasárnap este hódolattal gratulált a voksolást elveszítő Bíró Lászlónak, és az ellenzéki előválasztás hiányából vezette le, hogy Szerencsen – szerinte – egy klozettpapír ügynök húzta be a győzelmet. A baloldali gavallér Koncz Zsófiát illette a jól neveltebb körökben nehezen értelmezhető jelzővel, ami nyilván valamilyen haladó gondolat része, egyúttal kerüli a kirekesztést a nőkkel szemben. Érthető ez annak fényében, hogy maga Bíró László is hasonló módon akarta nem kirekeszteni a judapesti tetűcsúszdásokat, ez pedig érthetővé teszi a szivárványkoalíció valódi értékrendjét, erkölcsi normáit is. Költői kérdés egyelőre, hogy a borsodi bukta a következő, minden bizonnyal sokkállapottal terhelt napjaiban milyen további kedves szóvirágokat hoz ki az ellenzékből, némi türelmes elemzés után a helyes megfejtőt egy PestiSrácok.hu előfizetéssel ajándékozzuk meg.

A Karácsony Gergely vezette Párbeszéd alelnöke, Mach Péter nem kirekesztő vasárnapi bejegyzése, ami tűpontosan megmutatja a baloldal erkölcsi, morális fölényét. Fotó: Facebook

Forrás, fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.