maciej wąsik
Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól?
Vezérdemokrácia, spin diktatúra, választási autokrácia, autoriter hibrid rezsim, vagy egyszerűen mucsa. Ezekkel a meghatározásokkal találkozhatunk Magyarország kapcsán az önkéntes, senki által ki nem kényszerített emigrációban élő igazmagyar szakértők írásaiban, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyéb szervek parlamenti felszólalásaiban. Ezzel csuklóztatta hazánkat a Magyarországot térdeltetni vágyó Mark Rutte – aki azóta alaposan betérdelt, és odahaza is hirtelen egy „ilyen” rendszerben találta magát –, és erről siránkozott Donald Tusk még az Európai Tanács volt elnökeként, a jogállamiság 2014 és 2019 közti ügyeletes brüsszeli bajnokaként. Tudják, ő az, aki most miniszterelnökként megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy ha él az alkotmányos jogaival, akkor bajba sodorja magát.Brutális politikai tisztogatás és tömegtüntetések Lengyelországban
Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kamiński volt belügyminisztert és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.Elnapolják a lengyel szejm ülését két ellenzéki képviselő mandátumától való megfosztása miatt
Jövő hétre napolják el a lengyel szejm e heti ülését Mariusz Kamiński volt lengyel belügyminiszter és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettes, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőinek mandátumától való megfosztása miatt – közölte kedden Szymon Holownia, a parlament alsóházának elnöke.Szabadságvesztésre ítélték Mariusz Kamińskit, a lengyel korrupcióellenes hivatal volt vezetőjét
Kétéves szabadságvesztésre ítélte szerdán másodfokon a varsói kerületi bíróság Mariusz Kamińskit, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) volt vezetőjét, akit ugyanebben az ügyben Andrzej Duda elnök korábban már kegyelemben részesített. Az ítélet jogerős, Kamiński azonban a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjeként mentelmi jogot élvez.Varsó szerint Moszkván át érkezik a lengyel–fehérorosz határon áttörni próbáló migránsok többsége
Már nem Minszken, hanem Moszkván keresztül érkezik a lengyel–fehérorosz határon áttörni próbáló közel-keleti és észak-afrikai migránsok többsége – jelentette ki Maciej Wąsik lengyel belügyminiszter-helyettes csütörtökön a lengyel közszolgálati rádióban.Ajánljuk még