maffiaháború
Drog, maffiaháború, leszámolások – Exkluzív börtöninterjú a bérgyilkosságokkal vádolt Dér Csabával (Videó!)
Exkluzív börtöninterjút adott Skype-on a PestiTV-nek a szerb-montenegrói kábítószermaffia bérgyilkosának tartott Dér Csaba. A több merénylettel, köztük egy budapesti emberöléssel is összefüggésbe hozott, jelenleg letartóztatásban lévő férfi beszélt a korábbi börtönéveiről és bujkálásáról, gengszterek közötti leszámolásokról, valamint arról is, hogy a mai napig véres drogháború zajlik a Balkánon, igaz, őt egyszer Magyarországon is megpróbálták likvidálni. Állítja: hazájában az igazságszolgáltatást és politikát teljesen behálózta a maffia, ami ellen a szerb elnök nagy küzdelmet folytat, éppen ezért ő az alvilág egyik legnagyobb ellensége. A férfi beszélt az első gyilkosságáról is, 2004-ben a rettegett Zemun klán (vagy zimonyi klán) egyik tagját lőtte agyon, akik aztán hajtóvadászatot indítottak ellene. Ehhez a klánhoz köthető egyébként Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása, temetésén az akkori magyar kormány is képviseltette magát. A merényletért felelős két maffiafőnököt végül a rendőrök likvidálták. Visszatérve Dérhez, ő az interjúban megemlíttette azt is, mennyibe kerül egy komolyabb bűnöző, vagy politikus likvidálása. Dér Csaba ellen két emberölés miatt a magyar ügyészség is vádat emelt: 2018 szeptemberében a Pólus Centernél lőtt fejbe egy drogban utazó magyar vállalkozót, pár hónappal korábban pedig fényes nappal végzett egy horvát maffiózóval egy amszterdami étteremben. Ezekről azonban nem kérdezhettük, mindenesetre így is érdekes részleteteket árult el a letartóztatása előtti életéről. Ő azt mondja, nem bérgyilkos, és például a 2019-ben elkövetett belgrádi gyilkosságot a saját maga védelme miatt kellett meglépnie, erről nyilván a hatóságok mást gondolnak, de a végső szót majd a bíróság fogja kimondani. Nézzék meg videónkat!Titkosszolgálati harc áldozatául eshetett Seres Zoltán
Egyre több jel mutat arra, hogy Seres Zoltán vállalkozó húsz éve külföldi, orosz és szlovák titkosszolgálati harc áldozatául eshetett – írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A lap azt írta, hogy több leszámolásos ügy megoldásában is kulcsszerepe lehet az évek során Portik Tamás által titkon rögzített hangfelvételeknek, amelyek a Fenyő-gyilkosság nyomozása során kerültek elő nyolc különböző helyről, köztük Németországból, illetve a Farkasréti temetőből. Az egyik ilyen ügy Seres Zoltán húsz évvel ezelőtti kivégzése, amikor Tahitótfaluban egy motor utasa egy AK-47-esből 15-20 lövést adott le menet közben a vállalkozó Bentley-jére. A volt sportoló és olasz üzlettársa egyaránt életét vesztette.Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.Ajánljuk még