mága zoltán
"Mindent elmond a baloldal gondolkodásáról, amilyen gyalázatost kampányt folytattak a külhoni magyarok ellen 2004-ben" (Videó!)
Szombaton tartották a VIII. Budapesti Székely Bált a Pesti Vigadóban, ahol több száz vendég előtt tüntették ki Mága Zoltán hegedűművészt. A gálavacsorán fellépett többek között Keresztes Ildikó is. A marosvásárhelyi születésű énekesnővel interjút készített a Pesti TV, amelyben a művész elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy felléphet a VIII. Budapesti Székely Bálon, ugyanis apja révén ő is félig székely és ez nagy mértékben meghatározza az életét. A szombati program kezdeményezettje a Kelemen Levente, néhai oklándi unitárius lelkész által létrehozott Ábel a Székelyföldi Gyermekekért Alapítvány volt. Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója beszélgetett a Kelemen család tagjaival. Kelemen Éva, a lelkész özvegye úgy fogalmazott, hogy az alapítványt a tiszteletbeli székelyek alapították és céljuk a székelyföldi gyermekeknek olyan programokat nyújtani, amivel magyarságtudatukat lehet erősíteni. Bokor Gábor kollégánk többek között beszélt Vejkey Imre és Bánki Erik országgyűlési képviselőkkel, akik gyalázatosnak nevezték, ahogy a baloldal lassan húsz éve a külhoni magyarokat gyalázta a kettős állampolgárságukról szóló népszavazás során.Rasszista képpel üzent a Párbeszéd politikusa, de a pártja szerint ez teljesen rendben van (PS-videó)
Abban nincs semmi rendkívüli, hogy az új, baloldali hatalom felmondja Mága Zoltán szerződését a XI. kerületi önkormányzattal. Az viszont már meredekebb, hogy a szüntelenül gyűlöletkeltéssel vádaskodó baloldal egyik arca leplezetlen rasszizmussal örömködik ezen. A Párbeszédről pedig kiderült, hogy csak akkor zavarja az ilyesmi, amikor politikai tőkét próbál kovácsolni belőle.Mészáros Lőrinc és családja lehetett a jótevő, akik százmillióval segítették Zente kezelését
Mága Zoltánnak, illetve Mészáros Lőrincnek és családjának mondott köszönetet név szerint Facebook-posztjában az izomsorvadásos betegségben szenvedő Zente édesanyja, aki ma közölte, hogy összegyűlt a lurkó kezelésére szánt 700 millió forint. Korábbi posztjában már elárulta, hogy egyvalakitől csaknem 100 millió forintot kaptak, most azonban nevesítette is a jószándékú adakozókat.Ajánljuk még