magosz
Az ukrán határra vonultak a Brüsszel által cserbenhagyott magyar gazdák (Galéria)
Brüsszelnek sokkal fontosabbak Ukrajna gazdasági érdekei, mint az unió tagállamainak boldogulása. Erre utal legalábbis, hogy nem hosszabbították meg az ukrán gabona behozatalának tilalmát, nehéz helyzetbe hozva ezzel a magyar és lengyel gazdákat. A magyaroknak azonban elege lett abból, hogy az EU nem törődik velük, ezért tiltakozásul a magyar–ukrán határ mellé vonultak.A települések nem vethetnek ki földadót a jövőben (Videó)
A kormány törvénymódosításának köszönhetően a települések önkormányzatai a jövőben nem vethetnek ki adót a termőföldre, az idénre beszedett földadót pedig október 1-ig vissza kell téríteni – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója közösségi oldalán.Márki-Zay Péter földadóval büntetné a hódmezővásárhelyi gazdákat, amiért lojálisak a kormányhoz
Márki-Zay Péter földadóval akarja megsarcolni a történelmi aszály sújtotta hódmezővásárhelyi gazdákat – írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Hódmezővásárhely polgármestere az erről szóló javaslatot a közgyűlés elé terjesztette, de a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felszólította a közgyűlést, hogy utasítsák el a baloldal ex-miniszterelnök-jelöltjének földadójáról szóló ötletét. A NAK elnöke szerint a baloldali polgármester így akarja büntetni a gazdákat, amiért lojálisak a kormányhoz. Győrffy Balázs a PestiSrácok.hu-nak elmondta: ha a közgyűlés mégis megszavazza a javaslatot, az azt jelenti, hogy a hódmezővásárhelyi koalíció az élelmiszerárak növekedésére mond igent.Orbán a gazdakongresszuson: 80 százalékra emeljük az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét
A kormány 17,5 százalékról nyolcvan százalékra fogja emelni az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét – mondta a miniszterelnök szombaton, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a nemzeti, az uniós és várható magánbefektetői forrásokkal együtt a következő években kilencezer milliárd forint jut majd az agráriumnak.Forintban kifejezhetetlen a kár, amit Bige László okoz a gazdáknak a magas műtrágyaárakkal
Forintban nem lehet kifejezni azt a kárt, amit – a magas gázárak ürügyén – Bige László monopolhelyzetben lévő cége okoz a magyar gazdáknak a nitrogén alapú műtrágya extra magasra emelt árával – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke Egerben, sajtótájékoztatón, szerdán.Garantálni kell a gazdák műtrágyaellátását
A műtrágyaárak drasztikus emelkedése az egész mezőgazdaságban és élelmiszeriparban érezteti hatását. Az áremelkedésnek számos összetevője van, a hazai piacot pedig a műtrágyakartellezés és Bige László minapi bejelentése is megingatta – írja közleményében a Magyar Gazdaszervezetek és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).Nem kérnek a magyar gazdák a versenyhátrányt okozó brüsszeli diktátumból
Az EP javaslatai jelentős versenyhátrányt okoznak az európai, így a magyar gazdáknak, közben előnyt adnak az Európai Unión kívülről származó, ellenőrizetlen élelmiszereknek, ezért petíció aláírásával erősíthetik meg a magyar gazdák az őket képviselő tagállamok álláspontját az új uniós agrárpolitikáról. A tét óriási, mivel a hazai és európai baloldali parlamenti képviselők javaslata veszélyezteti az európai polgárok egészségét, az intézkedések emellett jelentős élelmiszerár-emelkedést vonnának maguk után – mutatott rá a Magyar Nemzet.Magosz: Magyarország szinte minden élelmiszerből képes önellátóvá válni
Egyre többen választják a koronavírus-járvány alatt a magyar előállítású élelmiszereket. A cél az, hogy minden területen nőjön a magyar élelmiszerek felhasználásának aránya, mert így juthat versenyelőnyhöz a hazai mezőgazdaság – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.Magosz: Semmi nem akadályozza a mezőgazdasági munkákat
A gazdák változatlanul végzik a tavaszi munkálatokat és az állattenyésztésben is folyamatos a tevékenység. A mezőgazdasági munkavégzést a koronavírus okozta helyzet semmilyen körülmények között nem akadályozza – jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szombaton, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még