magyar falu program
Elstartol a Magyar falu program
A szerdán meghirdetett, közösségi terek hasznosításáról szóló két pályázattal elkezdődött a Magyar falu program - írja a Magyar Nemzet. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a lapnak elmondta: az ötezer fő alatti településeknek meghirdetett projekt célja az, hogy megállítsa a falvakból való elvándorlást, javítsa a lakhatást, a munkába járás körülményeit, segítse a munkahelyteremtést és a helyi intézményi ellátottságot.Magyar Falu Program: 150 milliárd forintra pályázhatnak a kistelepülések
Soha nem pályázhattak még a kistelepülések annyi forrásra, mint idén - mondta Gyopáros Alpár kormánybiztos egy sajtóbeszélgetésen, amit a Magyar Falu Programról tartott. A kormánybiztos kijelentette, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének növelése.Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai
Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.Gulyás: Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu programra 2019-ben
Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.A bankoknak kevesebb, a CSOK-ra több pénz jut a lakástakarékok megszüntetésével
Jogi köntösbe öltöztetett, de valójában a migrációs álláspontunk miatti boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, hozzátéve, hogy Magyarország a mai napon az Európai Unió bíróságához fordul a Sargentini-jelentés elfogadásának módja miatt. Gulyás elárulta, hogy minden lehetséges eszközzel, több nyelven részt vesznek majd az Európai parlamenti választások kampányában, amelynek végre van egy valóban összeurópai kérdése: a migráció. A lakástakarékok megszüntetéséhez annyit fűzött hozzá a miniszter, hogy a bankok profitéhségének kiszolgálása helyett közvetlenül az emberek támogatására fordítják az állami forrásokat, ennek pedig a CSOK kiterjesztése lesz a megfelelő eszköze.Gulyás Gergely a PS-nek: Dühítő, hova jutott a Hír TV, nem tudom, van-e visszaút
Ritkán olvasok kortárs irodalmat, de ha igen, akkor Jókai Anna műveit például nagyon kedvelem - jelentette ki a PestiSrácok.hu kultúrpolitikával kapcsolatos kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki portálunknak elárulta, ellenállna annak, hogy politikai alapon szülessen döntés a kultúrtámogatásokról. "Néha az én zsebemben is kinyílik a bicska, de ezzel együtt nem értek egyet a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Prőhle Gergellyel foglalkozó cikkekkel. A kultúrában a minőség a fontos. Hivatalból Orbán Viktor miniszterelnökkel értek egyet, hozzátéve, hogy a magyar kultúrában minőségi alapon tud térfoglalást végrehajtani a polgári oldal" - válaszolta kérdésünkre Gulyás Gergely.Ajánljuk még