magyar futball
Kevesebb ingyenélő, kevesebb légiós, kisebb keret és bérplafon – Hasznos reformokat verne keresztül Csányi Sándor a magyar futballon
Bepecsételhetünk egy „Jó tündért” Csányi Sándor ellenőrzőjébe. A milliárdos bankvezető és agrárbáró az MLSZ elnökeként hűtlen kezelést emlegetett tavaly tavasszal a magyar futball-bajnokság tulajdonosaival kapcsolatban, és úgy tűnik, tovább reformálná a labdarúgásunkat. Van mit. A csapatoknak összesen ötszáz igazolt játékosuk volt, amelyből több mint kétszáz (!) egyáltalán nem játszott. Jórészt a TAO-ból, azaz az állam, a mi pénzünkből lébecoltak. Csányi Sándorék most léptek, és az MLSZ csütörtöki ülésen 25 főben maximalizálták az élvonalbeli csapatok keretét (magyar fiatalokkal ki lehet egészíteni), és állítólag bevezetnek egy bérplafont is, az azt megsértőknek komoly büntetés jár. Az egymeccses kupaforduló is jó újításnak tűnik. Ha Csányinak sikerülne lenyomnia a béreket, eltüntetni egy rakás ingyenélőt a futball közeléből, az fantasztikus fejlemény lenne. A sok pénz most már a fejlődés gátja, mert ha a többség érdemtelenül magas fizetést kap, akkor eszébe sincsen továbblépni, fejlődni.Legyőzte a belgákat, ötödik az Eb-n, így kijutott a vébére az U17-es válogatott!
Kijutott a világbajnokságra a magyar U17-es labdarúgó-válogatott, miután az Európa-bajnokságon legyőzte Belgiumot az ötödik helyért rendezett meccsen. A nemzeti csapat veretlenül zárta a tornát, három győzelem mellett két döntetlen játszott, az első után tizenegyesekkel veszített Spanyolország ellen, most büntetőpárbajban győzött. Preisinger Sándor válogatottja komoly erényeket mutatott a papíron jóval esélyesebb csapatok ellen is.A Diósgyőré a legszebb új stadion, az egyik legjobb szurkolótábor, már csak egy erősebb csapat kellene
Mit nekünk Cristiano Ronaldo, ha játszik a Diósgyőr? Nagyjából így lehetne összefoglalni a lelkesebb diósgyőri szurkolók hozzáállását. Tény, hogy a város és a drukkerek egy erősebb csapatot is megérdemelnének. A DVTK stadionját a napokban a legszebbnek választotta egy külföldi szakmai oldal, de a csapat idén is csak a kiesés ellen küzd. Drukkolunk, hogy elkerülje.Szenzáció helyett a pénzszagú valóság: Dzsudzsák egy arab újonccsapatnál folytatja
Nem történt meglepetés: kiderült, hogy Dzsudzsák Balázs Európában sehova sem kell, illetve szükség lenne rá, de valószínűleg túl sokat kér. Azért nem maradt csapat nélkül: az Egyesült Arab Emírségek újonccsapatánál folytatja.Ha van „egy szőke, kék szemű négere” – a Gyöngyöstől elküldött Csank János sikerei egy párhuzamos világban
Elküldték az NB III-ban sereghajtó Gyöngyös edzőjét, Csank Jánost. A jugoszlávok elleni gyalázatos pótselejtező után közismertté vált, magát tévedhetetlennek tartó edző ismét azt mondta: nem hibázott semmiben. Ahogyan egész karrierje során soha. Korábban arról beszélt, hogy ha egy csettintésre lett volna egy „egy szőke, kék szemű négere”, akkor minden máshogy alakul.Él a BL-remény, nagyot harcolt Bulgáriában a Vidi a döntetlenért
Szó se róla, megharcolt a döntetlenért a Vidi a bolgár bajnok otthonában. A gólnélküli meccs visszavágóját jövő héten játsszák Felcsúton, a párharc továbbra is nyitott, mert a Ludogorec szép, kombinatív futballt mutatott, és tele van jó képességű brazil légiósokkal.Megtette, amit régóta lebegtetett: Nikolics örökre lemondta a válogatottságot
Végre véget ért a már unalmassá váló Nikolics-saga, az Amerikában futballozó csatár nem lép többet pályára a magyar válogatottban. Mindkét fél – a nemzeti csapat és Nikolics – is csak nyert a döntéssel.Ajánljuk még