magyar helsinki bizottság
A Magyar Helsinki Bizottság elnöke bemutatta a mártírok szabadságharcát
A bennfentes körüldíjazás és a saját politikai táborukra visszahivatkozás iskolapéldája, ahogy a Magyar Helsinki Bizottság Pro Asyl-díjat, azaz német migrációpárti díjat kapott, az MHB vezetője, Pardavi Márta pedig a Human Rights First amerikai jogvédő, demokráciáért rettegő szervezet díját kapta meg. Ezeket most a tevékenységük visszaigazolásaként éli meg Pardavi a HVG-ben megjelent interjú szerint, holott nagyjából akkora súlyuk van ezeknek a díjaknak, mintha a lengyel kormány kitüntetné Orbán Viktort az illegális migráció elleni kiállásáért. Az emberi jogok világszerte romló helyzetéről, a trendet állítólag diktáló Magyarországról is beszélt a társelnök, miközben a legaggasztóbb esetek nem nálunk történnek.A helsinki bizottságos Pardavi Márta kormányellenes tüntetéseken neveli kisfiába a nyitottságot
Interjút közölt a mai HVG Pardavi Mártával, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével. A hetilap Portré rovatának mai beszélgetőpartnere természetesen kitörő örömmel fogadta a Sargentini-jelentés elfogadását, továbbra is csikorgó fogakkal harcol a Orbán-rezsim ellen, és arról is beszélt a lapnak, hogy miért viszi magával nyolcéves kisfiát a kormányellenes tüntetésekre.Szörnyen irigyek a magyar emberek: alig adnak pénzt Soros „emberjogi” aktivistáinak
Hiába csinál naponta ingyenreklámot az ellenzéki propagandasajtó Soros György kedvenc hazai „civil” szervezeteinek, hiába siratják és sajnáltatják őket, amiért külföldi pénzcsatornáikat láthatóvá kell tenniük – a magyar emberek a jelek szerint magasról tojnak rájuk. Az adóhatóság friss kimutatása szerint alig pár százan ajánlották föl adójuk egy százalékát ezeknek az agresszív ügynökszervezeteknek. Roppant kínos – és nemcsak ezekre a politikai aktivistákra, hanem a hatástalan píárcikkeket gyártó ellenzéki sajtóra nézve is.Hatalmas szívvel tiltakoztak Soros civiljei a „Stop Soros” ellen (PS-videó)
Ez nem az a fórum, ahol erre megfelelően és részleteiben tudnánk válaszolni - felelte egy hétfői sajtótájékoztatón Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója. A PestiSrácok azt akarta tőle megtudni, hogyan látja a „civil szervezetek” jövőjét azok után, hogy az új olasz belügyminiszter és az új szlovén miniszterelnök is jelezte: csökkentenék a civil szervezetek finanszírozását és a bevándorlók befogadására költött költségvetési forrásokat. Emellett kérdeztünk arról is, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke tervez-e Iván Júlia nyomdokaiba lépni, aki nemrég bejelentette, hogy októbertől más jellegű munkát kíván folytatni.Soros szervezetei az Ügyvédi Kamarát is megkörnyékezhették
A Tűzfalcsoport legújabb elemzésébeb arról számol be, hogyan hálózzák be a Magyarországon működő Soros-szervezetek a Budapesti Ügyvédi Kamarát. A kamara számos továbbképzést szervezett Ügyvédakadémia néven, ahol több vezető előadó a Helsinki Bizottság, vagy más álcivil szervezet tagjai közül került ki. A Helsinki Bizottság bizonyíthatóan igyekszik befolyását erősíteni a jogász hallgatók körében is, többek között a Jogklinika néven működő programon keresztül, ahol a menedékjogi eljárások fortélyaiba vezetik be a kiválasztottakat. A Tűzfalcsoport arról is ír, a Budapesti Ügyvédi Kamara által kiadott Pesti Ügyvéd tele van a Transparency International javaslataival, de az Alapvető Jogok Biztosának hivatala körül is „ólálkodnak”.Halász: Aggasztó, hogy a Helsinki Bizottság bírókat érzékenyít bevándorlás-pártiságra
A Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szerint megdöbbentő és nagyon aggasztó, hogy "a Soros-hálózat már a magyar bíróságokra is betette a lábát". Halász János vasárnap Debrecenben újságíróknak azt mondta: az egyik legismertebb migránsbarát "Soros-szervezet", a Magyar Helsinki Bizottság rendszeresen úgynevezett migránspárti érzékenyítő tréningeket tart bíróknak, bírósági alkalmazottaknak a migránsokat érintő ügyekben.A Helsinki bizottság jogásza Strasbourgban melodrámázott a „megkínzott” röszkei migránsokról
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma tárgyalta szerdán Strasbourgban annak a két menedékkérőnek az ügyét, akiket a testület elsőfokú ítélete szerint jogellenesen tartottak fogva 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, majd küldtek vissza Szerbiába.Milliókat fizet a Helsinki Bizottság a migránsokat segítő magyar ügyvédnek
Milliókat fizet aHelsinki Bizottság annak a magyar ügyvédnek, akinek segítségével továbbmehetnek a migránsok nyugatra, miközben a kitoloncolásukat szervezik a hatóságok - értesült a figyelo.hu. A lap szerint a magyar ügyvéd azt is tanácsolja az érintetteknek, hogy az oltalmazotti státuszt igénylők várják meg, hogy visszakapják az irataikat a magyar hatóságoktól, és csak ezután menjenek Nyugat-Európába.Pardavi Márta papírzsebkendőnek használta a Washington Postot
"Baloldali nézeteivel és kitömött zsebeivel a 87 éves, New York-i filantróp és befektető az elmúlt években a szélsőjobboldali ideológusok, a demagóg despoták, az antiszemiták és a fóliasisakos összeesküvés-hívők végső mumusává vált. De semmi sem hasonlítható ahhoz az intimitáshoz és intenzitáshoz, amivel szülőföldjén támadják" - írja Soros Györgyről Orbán Viktor március 15-i, azóta hivatalosan angolul is nyilvánosságra hozott beszéde alapján Griff Witte, a Washington Post tudósítója - írja a 444. Csak semmi pánik! Ez is csak egy megrendelésre, hüllőagyból, eltartott kisujjal, enyhe fingszagban íródott lejáratócikk. Miután Pardavi a hisztiroham után elcsendesedett és papírzsebkedőnek elhasználta az aznapi Postot, már azonnal egyértelmű lesz, hogy a lap miért tartja Orbán Viktort az illiberális sátánnak.Ajánljuk még