magyar honvédség
NATO-vezér: Magyarország felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha (Videó!)
A Magyar Honvédség felkészült Magyarország határainak és szuverenitásának védelmére. Jól látható, hogy Magyarország felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha – fogalmazott a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Rob Bauer elismerően szólt arról is, ahogy a magyar katonák segítenek a civil hatóságoknak megbirkózni a növekvő menekültáradattal.Reagált a Fidesz Vadai Ágnes kijelentéseire: az ellenzék szándékosan félelmet akar kelteni az emberekben
Arra kérjük a baloldalt, fejezze be a felelőtlen viselkedést – reagált a Fidesz hétfőn Vadai Ágnesnek (DK), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elnökének kijelentéseire. Vadai Ágnes szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy lakossági fórumon „meglehetősen furcsa, ellentmondásos és a miniszterelnököt meghazudtoló” kijelentéseket tett.Sugárzás jeleit figyeli a Magyar Honvédség
A Honvédség közleményében jelentette be, hogy a magyar katonák számos képességgel vesznek részt a feladatban, hogy a lehető leghamarabb reagálni tudjanak bármilyen váratlan eseményre, amely az ukrajnai konfliktusból elérheti hazánkat.Ismét hősiesen helytállt a Magyar Honvédség két katonája – ezúttal életmentésben segítettek
A harci életmentő ismereteiket is kellett használnia annak a két járőröző katonának, akiktől a rendőrök kértek segítséget Ásotthalom közelében.Lenyűgözőnek nevezte a Honvédség felkészültségét és fegyelmét a NATO egyik parancsnoka
Roger L. Cloutier altábornagy, a NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság (LANDCOM) parancsnoka a Honvédség állományának megtekintése után jelentette ki, hogy lenyűgözte a magyar hadsereg, egyúttal hivatalos döntésben ismerte el, hogy a Magyar Honvédség zászlóalj-harccsoportja elérte a kezdeti műveleti készenlétet, amely alkalmassá teszi az alegységet a szövetség által meghatározott feladatok ellátására.Fontos felhívást intéz a honvédség minden magyarhoz!
A Magyar Honvédség közösségi oldalán intézett felhívást minden magyar emberhez. Azt kérik, hogy a hazai csapatmozgásokról semmilyen képet, videót ne készítsenek az emberek és végképp ne kommunikáljanak ezekről a közösségi médiában.Az Európai Védelmi Ügynökség főigazgatója szerint rendkívül lenyűgöző a magyar védelmi erők modernizációja
Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) főigazgatója, Jiří Sedivý az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában rendkívül lenyűgözőnek nevezte Magyarország Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programját, amely a teljes magyar haderő modernizálását célozza.Orbán Viktor az ukrán válságról: Magyarországnak ebből a konfliktusból ki kell maradnia! (Videó)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán látogatást tett a Magyar Honvédség Integrált Műveleti Központjában, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel együtt találkozott azokkal a katonatisztekkel, akik Magyarország biztonságát garantálják parancsnoki munkájukkal – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Második világháborús repeszgránátot találtak az esztergomi bazilikában
Második világháborús szovjet repeszgránátot találtak az esztergomi bazilika kupoladob-oldalfalában. A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Facebook-posztja szerint a robbanótestre a rekonstrukciós munkák során bukkantak rá a munkások.Ajánljuk még