magyar jövő
Két világ között
Királyok, hadvezérek, politikusok, filozófusok, de akár egyszerű emberek a kocsmaasztalnál is sokszor mondhatták a történelem során, hogy "sorsdöntő időket élünk". Ezt valahogy a zsigereiben érzi az ember, amikor a változás szele már ott lóg a levegőben, amikor érezhető, hogy valami el fogja söpörni a megszokott hétköznapokat és újat hoz. Így lehetett ez az babiloni vagy a Római birodalom végnapjaiban, de ha hazánkra gondolunk, akkor ugyanez fogalmazódhatott meg sokakban a tatárjárás előtt, a mohácsi csatát megelőzően, de akár a Rákóczi-szabadságharc, vagy az 1848-as események és a két világháború előtti években, hónapokban, napokban. Mint amikor vihar előtt már elektromossággal van tele a levegő és mindenki tudja, hogy ki fog törni az égzengés. Ilyenkor két világ között él az ember, a régi még vele van, az új már az ajtóban kopogtat, de még pont nem érkezett meg. Valahogy így állnak most is a világ dolgai, nekünk pedig az a felelősségünk, hogy ne ragadjunk a pusztulásra ítélt világ romjai között. Horogkereszttel a sarló-kalapács ellen? Legyünk ennél bölcsebbek!
Borzalmas háború tört ki a szomszédunkban, amely nem csupán az ukrán és orosz katonák, hanem a civilek között is egyre több áldozatot szed. Minket, magyarokat rettenetes érzésekkel tölt el a vérontás, hiszen Közép-Európában és hazánkban az utóbbi száz évben a háború egyet jelentett a tarvágással, az ország és a nemzet ugyanis hihetetlenül megsínylette a barbár háborúkat, amelyekhez ráadásul semmi közünk sem volt. A most kitört orosz-ukrán háború azért is különösen fájdalmas, hiszen a rettenetesen sokat szenvedett kárpátaljai magyarok is újból célkeresztbe kerültek. Nagyon sokan elhagyták az utóbbi napokban az otthonaikat, sok magyar férfit pedig besoroztak az ukrán hadseregbe, hogy olyan háborúban hullassák vérüket, amely nem az övék. Az ukránok cserében magyargyűlölettel, halállistával, megszégyenítéssel és megalázással fizették előre a zsoldot magyar testvéreinknek. Kegyetlen és kettős a helyzet, hiszen ismerjük az oroszokat, ismerjük a módszereiket, évtizedeink voltak arra, hogy megtanuljuk, semmi jót sem várhatunk tőlük. De ismerjük már az ukránokat is, ezért nem szabad átesni a ló egyik oldalára sem, Magyarországnak figyelnie kell önmagára és a kárpátaljai magyarokra egyaránt, a menekülteket pedig közben be kell fogadnunk. Ahogyan ez most is történik. De azt is tudjuk, hogy a horogkereszt sosem volt jó megoldás a sarló-kalapács ellen, hiszen egy tőről fakadnak, és semmi jó sem sül ki belőlük. Eljutottunk oda, hogy ma nehéz mindkét szélsőségre nemet mondani, mert aki nem ujjong az ukrán banderistákkal együtt, az rögtön Putyin csatlósává válik, pedig nagyon nincs ez így. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.