magyar jövő
Két világ között
Királyok, hadvezérek, politikusok, filozófusok, de akár egyszerű emberek a kocsmaasztalnál is sokszor mondhatták a történelem során, hogy "sorsdöntő időket élünk". Ezt valahogy a zsigereiben érzi az ember, amikor a változás szele már ott lóg a levegőben, amikor érezhető, hogy valami el fogja söpörni a megszokott hétköznapokat és újat hoz. Így lehetett ez az babiloni vagy a Római birodalom végnapjaiban, de ha hazánkra gondolunk, akkor ugyanez fogalmazódhatott meg sokakban a tatárjárás előtt, a mohácsi csatát megelőzően, de akár a Rákóczi-szabadságharc, vagy az 1848-as események és a két világháború előtti években, hónapokban, napokban. Mint amikor vihar előtt már elektromossággal van tele a levegő és mindenki tudja, hogy ki fog törni az égzengés. Ilyenkor két világ között él az ember, a régi még vele van, az új már az ajtóban kopogtat, de még pont nem érkezett meg. Valahogy így állnak most is a világ dolgai, nekünk pedig az a felelősségünk, hogy ne ragadjunk a pusztulásra ítélt világ romjai között. Horogkereszttel a sarló-kalapács ellen? Legyünk ennél bölcsebbek!
Borzalmas háború tört ki a szomszédunkban, amely nem csupán az ukrán és orosz katonák, hanem a civilek között is egyre több áldozatot szed. Minket, magyarokat rettenetes érzésekkel tölt el a vérontás, hiszen Közép-Európában és hazánkban az utóbbi száz évben a háború egyet jelentett a tarvágással, az ország és a nemzet ugyanis hihetetlenül megsínylette a barbár háborúkat, amelyekhez ráadásul semmi közünk sem volt. A most kitört orosz-ukrán háború azért is különösen fájdalmas, hiszen a rettenetesen sokat szenvedett kárpátaljai magyarok is újból célkeresztbe kerültek. Nagyon sokan elhagyták az utóbbi napokban az otthonaikat, sok magyar férfit pedig besoroztak az ukrán hadseregbe, hogy olyan háborúban hullassák vérüket, amely nem az övék. Az ukránok cserében magyargyűlölettel, halállistával, megszégyenítéssel és megalázással fizették előre a zsoldot magyar testvéreinknek. Kegyetlen és kettős a helyzet, hiszen ismerjük az oroszokat, ismerjük a módszereiket, évtizedeink voltak arra, hogy megtanuljuk, semmi jót sem várhatunk tőlük. De ismerjük már az ukránokat is, ezért nem szabad átesni a ló egyik oldalára sem, Magyarországnak figyelnie kell önmagára és a kárpátaljai magyarokra egyaránt, a menekülteket pedig közben be kell fogadnunk. Ahogyan ez most is történik. De azt is tudjuk, hogy a horogkereszt sosem volt jó megoldás a sarló-kalapács ellen, hiszen egy tőről fakadnak, és semmi jó sem sül ki belőlük. Eljutottunk oda, hogy ma nehéz mindkét szélsőségre nemet mondani, mert aki nem ujjong az ukrán banderistákkal együtt, az rögtön Putyin csatlósává válik, pedig nagyon nincs ez így. Ajánljuk még
Vajon mikor merül fel Brüsszelben, hogy szolidaritásból az olajunkat is át kellene engedni a közösségnek?
Adni a rászorultnak, ha kell, akkor olajat... Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána. Kabul rózsaja is passzív agresszív lett Orbán Viktor videójától
Összetartást szervezett a Magyar Út DPK a Békemenet zárásaként