magyar kormány
Fegyőr a kormányt zsarolja, és az olimpia után az atlétikai stadion tervét is megfúrná
Ha a kormány nem teljesíti a főváros feltételeit, megkérdezik a magyarokat arról, szeretnének-e százhúszmilliárdból atlétikai stadiont építeni – mondta a Momentum elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Fekete-Győr András elmondta: pártja támogatja egy multifunkcionális kézilabdacsarnok megépítését, az atlétikai létesítmény terveit viszont a jelenlegi formájában ellenzik.Diabétesz-világnap – Nyitrai Zsolt: Kiemelten figyel a kormány a cukorbetegekre
November 14-én világszerte a cukorbetegséggel élőkre figyelnek. Magyarországon hétszázhetvenezer diagnosztizált cukorbeteg él, azonban a becslések szerint az érintettek száma több, mint egymillió-kétszázezer. Az utóbbi időszakban több intézkedés történt a diabéteszesek élethelyzetének javítása érdekében, de sok még a közös tennivaló. 2018-ban Magyarország Kormánya együttműködési megállapodást kötött a cukorbeteg-szervezetekkel – emlékeztetett csütörtöki Facebook-bejegyzésében a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.Határozottan fellép a kormány a kuruzslók, áldoktorok ellen
A kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emberek a lehető legjobb egészségügyi szolgáltatásban részesülhessenek, ezért a betegek védelme érdekében fellép a gyógyulni vágyókat megtévesztő, sok esetben haszonleső áldoktorok ellen. A kuruzslók tevékenységének visszaszorítását célozza az a törvényjavaslat is, amelyet kedden nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Országgyűlésnek – olvasható a tárca az MTI Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében.Azbej Tristan: Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend
Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend a válságövezetben élők megsegítése érdekében. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára és Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete írta alá csütörtökön Budapesten.Hollik István: Kiszállítási kvóta lehet, de kötelező betelepítési kvóta nem
A migránskvóta újra napirenden van, fenyegeti a tagállamokat és az európai városokat – mondta a kormányszóvivő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Hollik István kijelentette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan: kiszállítási kvóta lehet, de kötelező betelepítési kvóta nem.Novák Katalin: Két és fél millióan jogosultak a novemberi nyugdíjprémiumra
Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön. az M1 aktuális csatornán.Orbán Viktor: Nem vagyunk többé hajlandóak európai pénzből finanszírozni a velünk ellenséges Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját (Galériával!)
Semmilyen körülmények között nem támogatja a magyar kormány azokat a balliberális köröket, amelyek eddig is azt bizonyították, hogy minden tekintetben Magyarország érdekei ellen cselekszenek, és aktívan próbálják meg idegen zsoldban befolyásolni a hazai belpolitikai folyamatokat – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz kongresszusán, amelyen ismét a párt elnökévé választották. A miniszterelnök beszédében felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy Gyurcsányból kettő lett: egy itthon, egy pedig Brüsszelben támadja folyamatosan országunkat, amit a közelgő önkormányzati választások kampányfinisében semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hazánkban lehetővé vált a második, immár nemzeti rendszerváltás is, amely miatt még sok támadás fogja érni Magyarországot az Európai Unióban, de a magyar kormány elkötelezetten, ugyanakkor tisztelettel veri vissza ezeket. A kormányfő Európa jövőjéről azt mondta, hogy a kelet-európai országokra egy rendkívül sikeres évtized köszönt be, amely meghatározó és megkerülhetetlen tényezővé teszi ezeket az együttműködő államokat. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy a kormány előtt álló fontos feladatok közül kettő kiemelten szerepel a kabinet programjában: az egyik a szegénység teljes felszámolása, a másik a cigányság teljes integrációja. A miniszterelnök óva intett az elkényelmesedéstől: mint mondta, mindenkinek el kell mennie szavazni október 13-án, mert ezzel is megakadályozhatjuk az olyan törekvéseket, hogy a bevándorláspárti erők migránsokat telepítsenek magyar településekre.Semjén Zsolt: A legmagasabb kategóriában válik elismert egyházzá az EMIH
Átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik – jelentette be a miniszterelnök-helyettes vasárnap, a szentendrei új zsinagóga avatási ünnepségén.Hidvéghi: A magyar kormány élen jár az erdőtelepítésekben
A magyar kormány élen jár az erdőtelepítésekben – tudatta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A képviselő Strasbourgban, az uniós erdők helyzetéről tartott plenáris vitán kijelentette: rohanó világunkban nagy kincs az az alázat és gondolkodásmód, amivel az erdészek bírnak. Miközben ők gondozzák a faji sokféleség fenntartásának egyik zálogát jelentő erdőinket, a világ többségével ellentétben nem egy-két, hanem húsz-harminc év távlatában gondolkoznak.Ajánljuk még