magyar kormány
Feljelentette a kormányt az Országos Bírói Tanács
Az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatánál jelentette fel az Országos Bírói Tanács (OBT) a magyar kormányt a közigazgatási bíróságok átszervezése miatt - írta meg a Magyar Idők. A portál emlékeztet: az OBT az a szervezet, amiről néhány napja kéttucat bírósági vezető nyilatkozott úgy, hogy tagjainak eddigi tevékenysége nem szolgálja a magyar bírói kar érdekeit, s veszélyezteti a bírósági szervezet jövőjét.Bannon: a nacionalizmus új hullámának két vezéralakja Donald Trump és Orbán Viktor
Az emberek Európában is megunták, hogy Brüsszelből kapnak diktátumokat - mondta az Egyesült Államok elnökének korábbi vezető kampánystratégiája az M1 aktuális csatornának adott interjújában. Steve Bannon szerint Orbán Viktor világpolitikai szereplővé vált, ennek is tudhatók be az őt és Magyarországot ért támadások.A NATO tagállamoknak megcímezve, memorandumot adott ki a kormány a kárpátaljai magyarok védelmében
A magyar kormány javasolja: a kijevi kormány biztosítsa, hogy a NATO tagországaihoz tartozó kisebbségi csoportok - így a magyar is - mentesüljön a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozására vonatkozó törvények végrehajtása alól Ukrajnában. A kárpátaljai magyar kisebbség megvédése érdekében a magyar kormány memorandumban kezdeményezte egy új NATO-politika elindítását Ukrajna esetében.Lényegesen bővítheti a kormány a titkosszolgálatok feladatköreit
Befolyásos brüsszeli, berlini és párizsi politikusok titkainak kifürkészése mellett a magyar vállalatok piacra jutását, piaci pozícióinak a megőrzését is támogatniuk kell a titkosszolgálatoknak. Bizonyos esetekben konkrét vállalati, üzleti érdekeket is ki kell szolgálnia a jövőben a magyar hírszerzésnek – írta a Zoom.hu kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva.Kocsis Máté: Brüsszel politikája az új magyar kormány előtt álló legnagyobb kihívás
A magyar kormánynak Brüsszel bevándorláspolitikájával szemben kell érvényesítenie álláspontját, vagyis Brüsszel politikája a kormány előtt álló legnagyobb kihívás – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az M1 tévécsatorna hétfői műsorában.Bakondi: az uniós vezetők már három éve felismerhették volna a migráció jelentette veszélyt
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az unió vezetőinek már 2015-ben fel kellett volna ismerniük azt, amiről Orbán Viktor beszélt: ha nem védjük meg a határainkat, akkor elveszítjük a kontinenst.Jogerős: pert nyert a kormány ellen a Helsinki Bizottság
A kormány hivatalos weboldalán kell egy hónapon át bocsánatot kérnie a kabinetnek a Helsinki Bizottságtól az őszi nemzeti konzultációs íveken szerepló, az egyesületet rossz színben feltüntető állítások miatt – döntött pénteken jogerősen a civilek kezdeményezte perben a Fővárosi Ítélőtábla.Orbán: Magyarországnak senki semmilyen ügyben nem szabhat előfeltételt
Orbán Viktor miniszterelnök készen áll megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot. A kormányfő ezt csütörtökön Budapesten mondta, a Fidesz-frakció alakuló ülésére érkezőben, újságírói kérdésre válaszolva.Ajánljuk még