Pesti Srácok

Izrael és a magyar kormány ellen kampányolt a Mazsihisz képviselője

Izrael és a magyar kormány ellen kampányolt a Mazsihisz képviselője

Ugyan a Mazsihisz hivatalosan nem politizáló intézmény, mégis arra lettünk figyelmesek a választás során, hogy a baloldali zsidó szervezet aktívan támadta az akkori kormányt, nem egyszer Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket terjesztve. Főszereplőnk Nagy Ákos, aki egy tavaly év végi cikk szerint a Mazsihisz kommunikációs igazgatója. Nagy a Pázmány médiaszakán még Lovas István előadásait is nagy figyelemmel hallgatta, 2008-ban pedig a Köves Slomó-féle konzervatív EMIH-et támogatta nyilatkozataival, a Mazsihisz lehetséges leváltóiként üdvözölve őket.

Mára azonban változtak az idők, Nagy az óta Heisler András jobbkeze és a Kidma nevű baloldali zsidó ifjúsági csoport vezetője lett. Ennek a közösségnek a Facebook-oldalán jelent meg a következő szöveg a választások előtt három nappal:

Itt a Kidma oldala Dezső András index.hu-s újságíró cikkére utalt, mely szerint Bayer Zsolt egy izraeli titkosszolgálattal, volt Moszadosokkal dolgozott Soros György lejáratásán. Dezső semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezett, és Bayer is tagadta az ügyet, de a Kidma persze terjesztette az álhírt.

PestiSracok facebook image

De még nem ért véget a Nagy Ákos által vezetett szervezet oldalának ámokfutása. A választások napján is a magyar kormány, illetve az izraeli kormánypárt, a Likud ellen hergelte a hangulatot a baloldali Nagy Ákos szervezetének oldala. Miután Éli Házán, a Likud külügyi igazgatója a Fidesz melletti szavazásra buzdította a magyar-zsidó olvasókat, ezt írta a megosztott hír alá a Kidma:

A Likudos politikus „pofájára” való obszcén utalást az a sor követte, hogy a Kidma szerkesztője örülni fog, ha majd Benjamin Netanjahut lecsukják korrupcióért:

És végül felmerül a kérdés, hogy ki szerkeszti Nagy Ákos szervezetének oldalát? A kérdést feltette egy olvasó is, mire így feleltek:

Keressünk hát rá, ki van megadva a Kidma oldalán képviselőjeként! Hogy, hogy nem, szintúgy Nagy Ákos:

Foglaljuk össze tehát: Nagy Ákos, aki Heisler András, a Mazsihisz világi elnökének jobbkeze, a Mazsihisz sajtóreferense aktívan kampányolt a kormány ellen, azt kívánja, hogy Izrael miniszterelnökét bebörtönözzék, szerinte az izraeli kormánypárt képviselőinek „pofája” van, és nem csak elhitte, de terjesztette a hírt, hogy izraeli titkosszolgák avatkoztak be a magyar választásokba. Ez, mint Megadja Gábor is leírta egy publicisztikájában, nettó antiszemitizmus.

Felmerül a kérdés, hogy a Mazsihisz, melynek szabályzata tiltja a politizálást tagjainak, miért hagyja, hogy Nagy Ákos így politizáljon, és egyszerre támadja Magyarország és Izrael kormányait.

A vezető képen Nagy Ákos látható.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.