magyar levente
Magyar Levente: az oktatás területére is kiterjesztjük a humanitárius együttműködést
Az oktatás területére is kiterjeszti az Ukrajnát segítő humanitárius tevékenységét Magyarország - mondta a közmédiának a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Kárpátalján tett csütörtöki látogatásán. Magyar Levente emlékeztetett, az ország a háború kitörése óta intenzív humanitárius segítséget nyújt Kárpátalja mellett azokban a nyugat-ukrajnai megyékben, amelyek a legtöbb belső menekültet fogadják. A magyar kormány elsősorban az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül folyósít komoly, milliárdos nagyságrendű támogatásokat, ennek segítségével építenek újjá Kijev környékén több, a harcokban lerombolt épületet.Magyar Levente: az ország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy háromezer milliárd forint értékben – nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken.Ukrajnába látogatott a magyar külügyminiszter-helyettes
Magyarország tettekre váltja ígéreteit - fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az ukrajnai Bucsában egy iskola, valamint egy postával és önkormányzati hivatallal kiegészített kórház építését bejelentve.Magyar Levente: Magyarország folytatja Ukrajna támogatását
Magyarország folytatja Ukrajna és azon belül Kárpátalja humanitárius, szociális és gazdasági támogatását – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, Ungváron, Kárpátalja kormányzójával folytatott megbeszélésén.Magyar Levente: a magyarokat nem ócsárolhatja senki!
Megengedhetetlen, hogy a magyarokat, demokratikusan megválasztott kormányukat vagy annak vezetőjét ócsárolják - erről beszélt Magyar Levente külügyminiszter-helyettes a magyar közmédiának adott nyilatkozatában pénteken.Szerbiába látogat Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Szerbiába utazott, ahol Aleksandar Vučić szerb államfővel közösen megnyitja a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt.Magyar külügy: az ukrán elnök minden magyar embert megsértett
Azzal a kijelentéssel, miszerint Magyarország „még csak annyit sem tesz Ukrajnáért, mint mindenki más” és „támogatja Oroszországot”, az ukrán elnök minden, az erőszakot elítélő, és az ukránokkal együttérző, ezt számos esetben tettekkel is kifejező magyar embert megsértett – szögezte le Magyar Levente, aki szerint köszönet és tisztelet jár a magyaroknak az ukránoknak nyújtott önzetlen segítségért.Az állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban
A kormány és Debrecen város együttműködése újabb ponthoz érkezett, kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Budapesten.Új csarnokkal bővítette kecskeméti gyáregységét a Motherson cégcsoport
Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport a magyar kormány támogatásával – hangzott el hétfőn Kecskeméten. A cégcsoporthoz tartozó Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáregységének területén felépült új csarnok átadásán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, amelyből öt termelő egység, az egyik legfontosabb pedig a most átadott kecskeméti csarnok.Ajánljuk még