magyar mentőcsapatok
Szijjártó Péter: hétfőre elérhetik Líbia árvíz sújtotta régióját a magyar mentőcsapatok (Videó)
A magyar mentőalakulatok hajóra tudtak szállni és hétfőre már elérhetik Líbia katasztrófa sújtotta régióját, ahol azonnal megkezdik majd a munkát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután, a Facebook-oldalán.Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok is
Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok, hogy megkezdjék a kutató-életmentő expedíciót Derna kikötővárosában, ahol a soha nem látott vihar áttörte a tengert elválasztó gátakat és a beáramló víztömeg egész kerületeket sodort el - írta a külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebookon.A sikeres életmentés után hazaérkeztek a magyar barlangi mentők Törökországból
Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A mentőcsapat fogadásánál jelen volt Lőrincz Gábor a honvédség szárazföldi parancsnokságának parancsnoka, aki gratulált a magyar mentőcsapat rendkívüli teljesítményéhez.Több magyar mentőcsapat indul az árvíz sújtotta Líbiába
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Budapest Mentőszervezet és az I n t e r R e s c u e Mentőcsoport 46 emberrel és három kutyával indul útnak az árvíz sújtotta Líbiába a magyar kormány támogatásával - közölte Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán. Azbej Tristan azt írta, Magyarország kormánya a Hungary Helps - Magyarország segít programon keresztül 14 millió forint értékben támogatja a kiutazó csapatokat, a Magyar Honvédség pedig a kiutazásukban nyújt segítséget.Török állami kitüntetést kapott a HUNOR csapata
Recep Tayyip Erdoğan török elnök kitüntetést adott át a HUNOR mentőszervezetnek. „Recep Tayyip Erdoğan, Törökország köztársasági elnöke magas szintű állami elismerésben részesítette a HUNOR Mentőszervezetet. Az elismerést dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a szervezet parancsnoka személyesen vette át Ankarában” – olvasható a mentőcsapat közösségi oldalán.„Egy ország büszke Önökre!” – Kitüntették a törökországi mentőakcióban részt vevő szakembereket
Kitüntetést adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán azoknak a szakembereknek, aki részt vettek a törökországi földrengés utáni mentőmunkálatokban.A mentőcsapatok tagjait fogadta Novák Katalin a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök a Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait fogadta a Sándor-palotában.Szijjártó: A magyar mentőegységek az elsők között érkeztek és az utolsók között távoznak
Szijjártó Péter közösségi oldalán köszönte meg a törökországi mentési munkálatokban résztvevő magyar egységek munkáját. A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében külön kiemelte, hogy a mi alakulataink érkeztek a helyszínre az elsők között, és az utolsók között távoztak.Csodák és fájdalmak – Magyar kutyás kutató-mentő mesélt a PestiSrácok.hu-nak a mentés utolsó napjairól
Öt nappal a katasztrófa után csodával határon módon még mindig sikerült túlélőket kimentenie a magyar kutatómentőknek a romok alól Törökországban. Kulcsár József, a Kulcsár Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány vezetője és németjuhász kutyája, Lendon a Hatay tartomány főként szírek által lakott részén vett részt a mentésben, a Magyar Református Szeretetszolgálat kötelékében. Csak ez a mentőcsapat négy túlélőt mentett ki a romok alól. Lendon több mint tíz elhunytat is jelzett, akiket a speciális mentők kiemeltek a romok alól. Kulcsár József a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, élete legnehezebb percei voltak, amikor egy hasadékba bemászva, ahol kutyája jelzett, egy negyven év körüli édesanya és négy gyermeke holttestét találta. A legkisebb gyermek négy éves volt – pont, mint az ő gyermeke.Ajánljuk még

















