magyar nemzeti bank
Csalók kérnek levélben pénzt Matolcsy Györgyre hivatkozva
Az MNB és Matolcsy György nevéhez hasonlító levélcímekről küldenek e-maileket a csalók, akik a hamis levelek segítségével próbálnak meg pénzt kicsikarni a gyanútlan áldozatoktól, ennek eléréséhez pedig különböző ürügyekre hivatkoznak, mint például banki átutalás, külföldi munkalehetőség, csomagdíjak.Matolcsy György: a fenntarthatóság köré épül az új közgazdaságtan
A fenntarthatóság és a közérdek áll az új közgazdaságtan középpontjában; Magyarország már 2010-ben elindult ebbe az irányba - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szombaton Budapesten, az MNB első globális vitairatának bemutatóján.Csalók kérnek levélben pénzt az MNB-re vagy annak elnökére hivatkozva
Csalók küldenek elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról – közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken az MTI-vel. A jegybank felhívja a figyelmet, hogy az MNB nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára semmiféle kereskedelmi banki elszámolási, vagy adminisztrációs tevékenységet. A megkeresett vagy megkárosított ügyfeleknek célszerű a rendőrséghez fordulni. Az MNB a nevével való visszaélés miatt tesz büntetőfeljelentést a nyomozó hatóságnál – áll a közleményben.MNB: az Európai Beruházási Bankkal kötött megállapodás hozzájárul a hosszú távú zöld beruházások finanszírozásához
A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint az MNB és az Európai Beruházási Bank (EIB) együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja az EIB hosszú lejáratú, forintban denominált hitelezési tevékenységének támogatása. A közlemény szerint a két intézmény együttműködésével a magyarországi zöld projektek kedvezőbb feltételek mellett juthatnak forint finanszírozáshoz, ezzel támogatva a környezetileg is fenntartható gazdasági növekedést, a járvány utáni gazdasági kilábalást és a hazai klímavédelmi beruházásokat.Nem emeli a kamatot az MNB
Változatlanul 6,45 százalékos kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét az MNB, vagyis nem változik az irányadó kamatszint – hívta fel rá a figyelmet a Portfolió.MNB: Jelentős növekedés indult el a zöld pénzügyi piacokon
Magyarország ma az uniós középmezőnyben áll a versenyképes energiafelhasználás terén, ugyanakkor a klímabarát átálláshoz az évszázad közepéig jelentős pénzügyi finanszírozásra lesz szükség – derül ki a jegybank Zöld pénzügyi jelentéséből. Egyes bankoknak gyorsítaniuk kell a jegybank zöldajánlásának való megfelelésben.MNB: növekvő kockázatok jellemzik a kereskedelmi ingatlanpiacot
Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyirendszer-elemzési igazgatóságának vezetője a jegybank legújabb jelentésének online sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy a geopolitikai feszültségek nyomán kialakult turbulenciák és a globális gazdasági növekedés jövőbeli kockázatai már rövid távon negatív hatást gyakorolnak a kereskedelmi ingatlanok iránti keresletre, az ingatlanfejlesztési kedvre, a finanszírozási feltételekre, valamint az ingatlanbefektetési döntésekre.MNB: a pénzügyi termékösszehasonlító oldalak legyenek objektívek és közérthetőek!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben szólították fel a pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat összehasonlító internetes oldalakat működtető pénzpiaci közvetítőket, hogy az ott elérhető információk objektívek, kiegyensúlyozottak, megalapozottak és közérthetőek legyenek. Hétfői közleményük szerint a jegybank célja, hogy a fogyasztókat megtévesztő módon ne befolyásolják, biztosítsák azt, hogy a fogyasztók kiegyensúlyozott, áttekinthető tájékoztatást kapjanak az összehasonlított termékekről, szolgáltatásokról.Matolcsy György: Talán még az 1970-es évek történéseinél is nagyobb kihívások előtt állunk
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény Facebook-oldalán tett közzé egy rövid értekezést, amelynek az 1638 – 2022 címet adta. A jegybank elnöke szerint a hiányok általános felfordulásokhoz is vezethetnek.Ajánljuk még
















