magyar turisztikai Ügynökség
A Balaton köszöni szépen, jól van – Nőtt a vendégszám a magyar tengeren
Országos szinten a vendégszám 4 százalékkal nőtt tavalyhoz képest idén júliusban, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal javított az ágazat – nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek. Hozzátette, hogy a belföldi vendégszám ugyan négy százalékkal csökkent 2022-höz képest, de a külföldi 19 százalékkal megugrott.A rémhírek ellenére rengetegen választották idén is a Balatont úti célként
Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nemcsak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma is, a legtöbb vendég Siófokon volt. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból az is látszik, hogy hat balatoni településen volt a térségbe érkező vendégek fele – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Százmillió forint felett a turisztikai és vendéglátóhelyeknek forgalmi statisztikát kell küldeniük az NTAK-nak
Elfogadta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé – közölte az MTÜ hétfőn.Magyar Turisztikai Ügynökség: szakaszosan kerüljön bevezetésre az NTAK adatszolgáltatás!
A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlái
Január 1-jétől összevonják a SZÉP kártyákon a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, az eddig ezekben szereplő összegek összeadódnak. Az alszámlák megszűnéséről szóló rendelet a szerdán kiadott Magyar Közlönyben jelent meg.Többen foglaltak szilveszteri szállást idén, mint tavaly
A szálláshely-szolgáltatók már most csaknem 225 ezer előfoglalásnál tartanak a szilveszteri hétvégére, ami több, mint a tavalyi azonos időszakban. Ez a szám mindössze kétezerrel kevesebb, mint amennyi éjszakát végül eltöltöttek a vendégek tavaly – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Hazugságok és hergelés az augusztus 20-i tűzijáték ellen az ellenzéki médiában
Úgy látszik, ezúttal sem sikerül tisztességgel várni az augusztus 20-i ünnepségeket az ellenzéki médiában. Idén éppen azzal próbálják a baloldal propagandistái hergelni a magyarokat, hogy a kormány titkolja a tűzijáték költségeit. Miközben egyes orgánumok odáig mentek, hogy az összegeket 10 évre titkosították, a Magyar Turisztikai Ügynökség mint szervező nyilvánosan közölte ezeket az adatokat.A baloldali riogatások ellenére úgy tűnik, mégis sokan engedhetik meg maguknak a nyaralást
A nyár beköszöntével a baloldal slágertémája, hogy alig-alig akadnak olyanok, akik el tudnak menni nyaralni, pláne olyanok, akik a Balatonon tudnak kikapcsolódni. Tavaly még az volt a probléma, hogy nincsenek szabadstrandok és drága a lángos, idén már minden drága és mindent felvásároltak a "NER-lovagok". Ennek ellenére állandó jelleggel hatalmas forgalom van a hét vége felé az autópályán (amihez hozzájárul, hogy Magyarországon benzinárstop van érvényben, de ezt nem reklámozzák odaát) és kígyózó sorok a strandokon, szállást foglalni is nehéz. Most azonban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) is megerősítette, hogy igenis nyaralnak a magyarok, hiszen kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja, ráadásul a Balaton a legnépszerűbb.Többé nem kér adatokat a KSH a szállásadóktól
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként megszűnik a kettős turisztikai célú adatszolgáltatási kötelezettség a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára; a turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz – olvasható az MTÜ és a KSH keddi közös közleményében.Ajánljuk még

















