magyar turisztikai Ügynökség
A tavalyi nyárnál is erősebb forgalom várható idén a magyarországi szálláshelyeken
Az Országgyűlés előtt fekvő turisztikai törvénymódosítás egységes szempontok alapján, egytől öt csillagig tartó besorolás alá vonja valamennyi magyarországi szálláshelyet – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcast adásában.Mától applikációval is igazolható a koronavírus elleni védettség
Szombattól a védettségi igazolványt kiválhatja az applikáció. A Magyar Közlöny pénteken hozta nyilvánosságra legújabb közleményét, miszerint a védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja. A szálláshelyek, vendéglátóhelyek is elfogadják, de azt nem igazolja, ha valaki átesett a betegségen.Jövőre már újra csúcsra járhat a magyarországi turizmus
Akár már jövőre elérheti a 2019-es szintet a magyarországi turizmus, amelyet a korábbinál többet költő, de nem több, mint húszmillió vendégből álló vendégkörre kell építeni, mert nagyobb tömeget egy tízmilliós országba hívni nem célszerű – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Világgazdaságnak. A napilap szerdai számában megjelent interjúban a vezérigazgató közölte: ha nem tör ki a világjárvány, már az idén vagy jövőre meglett volna az eredetileg várt ötvenmillió vendégéjszaka. 2019-ben tartottak ugyanis 41,5 millió éjszakánál. Mint mondta, nem a vendégéjszakaszám az egyetlen fontos mutató, sokkal fontosabb az egy vendégre jutó napi költés.A regisztráltak nyolcvan százaléka már megkapta az oltást – Győrfi Pál elmondta, hogyan lehet idén nyaralni (Videó)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 153 038 fő, közülük 2 315 428 fő már a második oltását is megkapta – írja a koronavirus.gov.hu. 1680 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 787 647 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 124, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 297 főre emelkedett. A kormányzati portálon azt írták, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 546 246 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 213 104 főre csökkent. 4104 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 485-en vannak lélegeztetőgépen.Magyar Turisztikai Ügynökség: nyáron újraindulhat a turizmus (Videó)
A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, viszont nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint. A legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben alapvető cél, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn, a Facebookra feltöltött évindító videójában.A kormány több mint hárommilliárd forintot utal elmaradt foglalások utáni támogatásként szálláshelyeknek
Csütörtökön folyósítják a támogatásokat a szálláshelyek elmaradt foglalásai után. A szállodák, panziók, üdülőháztelepek, közösségi szálláshelyek, valamint kempingek több mint hárommilliárd forintra nyújtottak be igényt. A kormányzati támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön.Havi húszmilliárd forintot jelent a turizmusnak az újabb támogatás
A szállodai szolgáltatókra, utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is kiterjesztik a bértámogatást. December 1-jétől január 31-éig a vendéglátásban, szórakoztatóiparban tevékenykedők megkapják – a novemberihez hasonlóan – a bértámogatást, adó- és járulékkedvezményt. Ezt a bértámogatást december 1-jétől kiterjesztik a szállodai szolgáltatókra, utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is, azzal a feltétellel, hogy munkaerőt nem lehet elbocsátani, a munkavállalóknak a bérüket ki kell fizetni – mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a szervezet oldalán hallható podcastban.Már igényelhetik a szálláshely-szolgáltatók a nyolcvan százalékos támogatást
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük nyolcvan százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít – közölte az MTÜ csütörtökön.Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdasági-növekedési akcióterv részletein dolgozik – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.Ajánljuk még

















