Pesti Srácok

Jövőre már újra csúcsra járhat a magyarországi turizmus

null

Akár már jövőre elérheti a 2019-es szintet a magyarországi turizmus, amelyet a korábbinál többet költő, de nem több, mint húszmillió vendégből álló vendégkörre kell építeni, mert nagyobb tömeget egy tízmilliós országba hívni nem célszerű – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Világgazdaságnak. A napilap szerdai számában megjelent interjúban a vezérigazgató közölte: ha nem tör ki a világjárvány, már az idén vagy jövőre meglett volna az eredetileg várt ötvenmillió vendégéjszaka. 2019-ben tartottak ugyanis 41,5 millió éjszakánál. Mint mondta, nem a vendégéjszakaszám az egyetlen fontos mutató, sokkal fontosabb az egy vendégre jutó napi költés.

– ismertette Guller Zoltán. Az interjúban felidézik, hogy a vendéglátóhelyeknek és a turisztikai attrakcióknak még az idén kötelező lesz regisztrálniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Guller Zoltán elmondta, hogy ennek alapján teljes mértékben adatalapú ágazatirányításra térhetnek át az intuíciókon alapuló helyett. Közölte, hogy ezzel az elsők között lesznek Európában. Ismertetése szerint 2019 nyarától Magyarország valamennyi, csaknem negyvenezer szálláshelyének elemzik az adatait, így pontosan tudják, hogy hány vendég tartózkodik Magyarországon, hány évesek, melyik városban élnek, mikor foglalták a szállást, vagy éppen mennyit és milyen módon fizettek. Az új, big data alapú kutató-elemző tevékenységnek köszönhetően fontos elemzéseket és előrejelzéseket készítenek az ágazat aktuális helyzetéről és jövőjéről, tiszteletben tartva mindenkinek a személyiségi jogait.

A program sikere nem kérdőjelezhető meg, ezért az Országgyűlés elé vitték a kiterjesztését az éttermekre, cukrászdákra, kávézókra, zenés-táncos helyekre, bárokra, minden olyan vendéglátóhelyre, ahol az online pénztárgép kötelező. Ha a parlament elfogadja, a napi átlagforgalmat, az alkoholos és nem alkoholos italforgalmat számlatételenként tudják majd elemezni. Az attrakciók esetében vidámparkok, közfürdők, múzeumok, sportlétesítmények, várak, kastélyok vagy éppen a városnéző buszok adatait tudják majd elemezni. Mivel ezektől függetlenül rendelkeznek a Magyarországra érkező külföldiek mobilcella-információival és bankkártyaadataival is, szinte teljes képet alkothatnak a belföldi és a beutazó turizmusról.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.