magyar turisztikai Ügynökség
Guller Zoltán: a kézilabda-Eb is erősítette a januári turisztikai forgalmat
A férfi kézilabda Európa-bajnokságnak pozitív hatása volt a turisztikai forgalomra: januárban az előzetes adatok szerint az árbevétel megközelítette a rekordnak számító 2019-es és 2020-as eredményeket a magyarországi szálláshelyeken; idén egész évben is jelentős fordulat várható az ágazatban – ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában kedden a szervezet előrejelzését.Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus, ősszel pedig vidéken már a járvány előtti forgalom is visszaépült
Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus, ősszel pedig vidéken már a járvány előtti forgalom is visszaépült – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-videójában. Könnyid László hozzátette: az év elejét nézve közel 10 millió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken, ami 20–25 százalékos növekedés 2020-hoz képest.Guller Zoltán: eredményes évet zárt a magyar turizmus
Eredményes, a tavalyinál sokkal jobb évet zárt a magyar turizmus - mondta hétfőn közzétett podcastjában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.Százezer felett Dubajban a magyar pavilon látogatóinak száma
A nyitást követő egy hónap elteltével a Dubaji Világkiállítás magyar pavilonja már százezredik látogatóját fogadta, és ezzel az eredménnyel bekerült a 2020-as kiállítás legnépszerűbb pavilonjai közé – tájékoztatott csütörtökön a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Guller: szeptemberben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2019-es számokat is
A vártnál is jobb eredményeket hozott a szeptember, ugyanis a vendégéjszakák száma 65 százalékkal meghaladta a tavalyi adatot, ráadásul 4 százalékkal túlszárnyalta a 2019-es, a koronavírus-járvány előtt mért számokat is – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.Rekordokat döntött a Szent István Nap rendezvénysorozat
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elkészítette összegzését a Szent István Napok látogatottsága és bevételei kapcsán. Az ügynökség jelentése szerint több ezer vállalkozásnak és több száz zenésznek, művésznek segített az ünnepi hétvége, csaknem kétmillió látogatója volt a Szent István Nap rendezvénysorozat eseményeinek; a bevételek a szállodákban és a vendéglátóhelyeken is jelentősen meghaladták a tavaly ilyenkorit.Itt van, hogyan formázták meg a Duna fölötti keresztet augusztus 20-án
A Szent István-nap hagyományos ünnepi attrakciója minden eddiginél nagyobb élményt adott az országnak, lélegzetelállító tűzijátékot láthattak az érdeklődők. Több mint 700 ezren követték élőben a mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között elterülő eseményt, teljesen megteltek a rakpartok. A félórás show volt Európa legnagyobb fény- és tűzijátéka, a nézők nagy tapssal fogadták a hangulati elemeket. Az augusztus 20-ai tűzijáték megvalósításához 300 kilövési pontot, 40 ezer pirotechnikai effektet, 14 uszályt, 65 pontont, több mint 1000 intelligens lámpát, 400 robotlámpát, 56 projektort és 200 kilométernyi elektromos vezetéket használtak – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.Helyreállt a belföldi turizmus, soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva. Guller Zoltán emlékeztetett: a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy–másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott. Közölte, hogy júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után.Szentkirályi Alexandra: Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz (Videó)
Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz, 2022 márciusában otthont ad a Bocuse d'Or európai döntőjének – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Szentkirályi Alexandra az MTÜ videójában hangsúlyozta: Európa legrangosabb főzőversenye az egyik legnagyobb turisztikai reklámot is jelenti Magyarország számára.Ajánljuk még

















