magyar turisztikai Ügynökség
Megújul a Balatoni Hajózási Zrt. flottája, európai színvonalú hajózási élményt ígérnek
Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, így hamarosan indulhat a közbeszerzés, amelynek köszönhetően a Balatoni Hajózási Zrt. európai színvonalú hajózási feladatokat láthat el – egyebek mellett erről beszél legújabb podcastjában a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.Hétfőn jelenik meg a Magyar Turisztikai Ügynökség Covid kézikönyve
Most először kerülhet sor a két hónapja bevezetett szigorítások enyhítésére, ha nem is mindenhol – hangzott el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vasárnapi podcastjében, ahol arról volt szó, hogy hétfőn jelenik meg az MTÜ “Covid kézikönyve”, mely az újranyitáshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza. Az Ügynökség nyugat-európai mintákat követve és az egészségügyi szervezetek ajánlásait figyelembe véve dolgozta ki a kézikönyvet.Magyar Turisztikai Ügynökség: Egy hónap alatt 30 százalékkal nőttek a szállásfoglalások
Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel, az M1 aktuális csatornán.Nem állt le a kormány strandfejlesztő programja
Nem függesztette fel a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a kormány által támogatott strand- és csúszdafejlesztési pályázatait; a fejlesztések a járványügyi körülményekhez igazodva, meghatározott ütemterv szerint haladnak – közölte az ügynökség az MTI megkeresésére.Turisztikai ügynökség: a kormány fontos lépéseket tett az ágazat megsegítéséért
A kormány fontos lépéseket tett a turisztikai ágazat megsegítéséért, elsők között hozta meg azokat a döntéseket, amelyek hozzájárulnak a megmaradáshoz - közölte a Magyar Turisztikai ügynökség az MTI érdeklődésére szerdán.Orbán Viktor: Budapesten most van némi elbizonytalanodás, de folytatjuk az országépítést (PS-videó!)
A belföldi turizmus erősíti bennünk a hazaszeretetet, és ezért épül, szépül az ország. Erről beszélt Orbán Viktor Budapesten, a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián. A miniszterelnök kifejtette: a kormány összesen eddig 800 milliárd forintot adott az ágazatnak, ami azért fontos, mert a hazaszeretet vendégéjszakákban és emelkedő üzleti haszonban is kifejeződik, és minél jobban szeretjük a hazánkat, a világ annál kíváncsibb lesz ránk. Orbán Viktor a rendezvényen elmondta: továbbra is cél, hogy hazánkat sport-, gasztro- és konferenciaközponttá tegyük, de mint humorosan megjegyezte: “Budapesten most lát némi elbizonytalanodást".Újabb milliárdok a balatoni strandfejlesztésekre
Elindul a balatoni strandok fejlesztésének harmadik üteme ötmilliárd forintos hazai forrásból, ezen felül pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására jövő nyárig – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken, Siófokon.Nagy lökést adott a belföldi turizmusnak a Szép-kártya
A magyar turizmus erős lábakon áll, nincs kitéve a külföldiek utazási szokásainak, mivel stabilan bővül a belföldi turizmus, amelyhez az idén minden korábbinál jobban hozzájárul a kedvezményes adózású Széchenyi Pihenőkártya. A három kibocsátó banknál Szép-kártyával rendelkező munkavállalók számára több tízmilliárd forintnyi feltöltés érkezett eddig, jelentősen meghaladva az előző évek forgalmát – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















