Pesti Srácok

A Fidesz válaszlépéseket tervez a Bookinggal szemben – Szatmáry Kristóf szerint a felháborító eset nem maradhat következmények nélkül

A Fidesz válaszlépéseket tervez a Bookinggal szemben – Szatmáry Kristóf szerint a felháborító eset nem maradhat következmények nélkül

A Fidesz összehívta az Országgyűlés turisztikai albizottságát a Booking.com „pénzvisszatartási botránya” miatt – tudatta a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a kormánypárt.

A párt nevében Szatmáry Kristóf, a párt vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője intézkedett. A politikus szerint a szállásközvetítő multicég „továbbra is visszaél az erőfölényével és kiszolgáltatott helyzetben tart több ezer magyar vállalkozást, a felháborító eset nem maradhat következmények nélkül”.

A parlamenti albizottság ülésére a kormánypárti képviselők várják a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőit, hogy „adjanak pontos képet a helyzetről és a lehetséges válaszlépésekről”.

Vasárnap Ujhelyi István az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának egyik vezetőjeként arról számolt be, hogy augusztus 14-re a mintegy huszonkétezer magyar partnercég szinte kivétel nélkül megkapja az elcsúszott kifizetéseket, csütörtökre pedig visszaállhat a szállásfoglaló rendszer hibamentes működése. Az EP képviselő szerint egy több mint két éve előkészített könyvelési és számviteli szoftvercsere miatt csúsztak a kifizetések.

PestiSracok facebook image

Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.