magyarország
A járvány ellenére javul hazánk versenyképessége
A koronavírus okozta járvány ellenére javult Magyarország versenyképessége 2020-ban – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.Orbán Viktor: A magyar sajtó sokkal szabadabb és sokszínűbb, mint a német
Orbán Viktor ma reggel levelet írt Martin Schulznak, aki a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot – a levelet Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár is közölt Facebook-oldalán.A magyarok és a lengyelek többsége szerint Brüsszelnek nincs joga a jogállamiság ürügyén beleszólni a belügyekbe
A megkérdezett lengyelek döntő többsége úgy véli, hogy az uniós kormányoknak igenis vétójoguk van bizonyos helyzetekben – ez derül ki egy friss felmérésből, amelyet a lengyel Wpolityce online hírportál készített. A magyarországi Századvég Alapítvány hasonló témában végzett közvélemény-kutatása azt mutatta ki, hogy a megkérdezett magyarok 81 százaléka nem tartja helyesnek, hogy az Európai Unió a súlyosbodó pandémiás helyzetben feltételekhez kötné a pénzügyi támogatást.Koronavírus – Ismét százötven felett az elhunytak száma, közel hétezer új fertőzött Magyarországon
6819 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 211 527 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 156, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 672 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 55 637 fő, az aktív fertőzöttek száma 151 218 fő. Az aktív fertőzöttek 20%-a, az elhunytak 24%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7590 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 657-en vannak lélegeztetőgépen. A beazonosított fertőzöttek számában megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon, és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is. A bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredménye jövő hét elején várható – írja a koronavirus.gov.hu.Koronavírus – Több, mint hatezer új fertőzöttet szűrtek ki Magyarországon
Meghalt 152, többségében idős krónikus beteg, és újabb 6268 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 204 708-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 4516-ra emelkedett, a gyógyultak száma 54 021. Az aktív fertőzöttek száma 146 171. Az aktív fertőzöttek 20 százaléka, az elhunytak 24 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti. Kórházban 7536 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 644-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 51 142-en vannak, a mintavételek száma 1 622 765-re emelkedett – derült ki a kormányzati portálon közölt tájékoztatóból.El a kezekkel Lengyelországtól és Magyarországtól! – üzeni a volt bolgár alkotmánybíró Merkelnek
Georgi Markov volt bolgár alkotmánybíró, a kormányzó GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért) párt parlamenti képviselője, a hazánkban is megjelent Az Orbán-jelenség című könyv szerzője közösségi oldalán szenvedélyes hangú üzenetet küldött Angela Merkel német kancellárnak. A bejegyzést a legolvasottabb bolgár hírportál, a 24chasa.bg publikálta, de számos bolgár újságban is megjelent – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Koronavírus – Százharmincöten haltak meg a fertőzés következtében Magyarországon
Az elmúlt huszonnégy órában 6393 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 198 440 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 135, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 364 főre emelkedett. A gyógyultak száma 52 126 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 141 950 fő. Az aktív fertőzöttek 21%-a, az elhunytak 24%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7591 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 647-en vannak lélegeztetőgépen. A beazonosított fertőzöttek számában megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon, és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is. A bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredménye jövő hét elején várható – írja a koronavírus.gov.hu.A lengyel miniszterelnök szerint az unió széteséséhez is vezethet a jogállamisági követelmények politikai használata
Budapesten találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök elmondta, hogy a tagállami vélemények összehangolását várták a német elnökségtől, de ez nem történt meg, napirenden marad az a politikai javaslat, amely a jogállam homályos fogalmához kötné az egyes tagállamok pénzügyi támogatását. A miniszterelnök elmondta még: a vétó egy törvényes eszköz, amelynek alkalmazása hazafias kötelessége volt, mert a jelen javaslat súlyosan sérti a magyar és természetesen a lengyel érdekeket is. A lengyel miniszterelnök szerint az unió széteséséhez is vezethet a jogállamisági követelmények politikai használata. Mindkét fél kifejezte, hogy közösen tesznek meg mindent ennek a problémának a megoldása érdekében.Ajánljuk még

















