magyarország
64 éve a Szovjetunióval, ma az Európai Unióval kell megküzdenünk a szuverenitásunkért
2020. szeptember 30-án felszállt a fehér füst, az erősen balra húzó uniós konklávé, az Európai (avagy Központi) Bizottság meghozta az ítéletet, majd a (Jog)államvédelmi Hatóság útnak is indította a fekete autót, amely célba érni látszik. Másfél hónapja a „liberosztály” vasöklének funkcióját egyre inkább betöltő Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke, Věra Jourová, a cseh politikusnő – aki szláv ajkúként is rendszeres olvasója és csodálója a független-objektív Indexnek – bemutatta az uniós jogállamisági jelentést. A beszámolójából kiderült: Brüsszel továbbra is jogállamisági feltételekhez kötné az uniós pénzek kifizetését. November 5-én pedig az EU Tanácsa, az EB és az EP megállapodtak, hogy a jogállami értékeket és az uniós kifizetéseket összekötik. De miért lepődünk még meg ezen? Ideje lenne már felismerni, hogy az egykor sok pilléren nyugvó EU-nak ma a fő funkcióját Pelikán elvtárs is fel tudná sorolni az őr kérdésére: „az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell... ütni kell”.Négyezer felett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, meghalt kilencvenkilenc beteg hazánkban
Meghalt 99, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4290 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.Politikai nyomásgyakorlás: kiéheztetné Magyarországot és Lengyelországot az Európai Unió
Várjuk a német soros elnökség újabb javaslatát, ezúttal olyat, ami nem szegi meg az uniós szerződéseket— fogalmazott Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután Lengyelország és Magyarország is jelezte, egy javaslatot sem fognak megszavazni, ami a jogállamiságot használná politikai fegyverként. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az eset kapcsán rámutatott, hogy az uniónak még csak nincs is jogállamiság-definíciója.Varga Judit: Magyarország sorsáról csak a magyar emberek dönthetnek
Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn tett ki egy bejegyzést a Facebook-oldalára, amiben elmagyarázza álláspontját a jogállamisággal kapcsolatban és a júliusban megsértett megállapodásról. Magyarország sorsáról csak a magyar emberek dönthetnek – olvasható a bejegyzésben.Koronavírus: elhunyt kilencvenegy többségében idős, krónikus beteg hazánkban
Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5203 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 152 659-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 3281-re emelkedett, 34 185-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 115 193. Az aktív fertőzöttek 23 százaléka, az elhunytak 26 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti. 7477 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 576-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 35 042-en vannak, a mintavételek száma 1 388 132-re emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.Gulyás Gergely: Az unió lábbal tiporja a lisszaboni szerződést
Magyarország a jól védekező államok közé tartozik – mondta Gulyás Gergely a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy az elhunytak száma egymillió lakosra vetítve Magyarországon 317, az Európai Unióban 481. Szó volt a jogállamiság kérdéséről is, erre Gulyás Gergely azt mondta: a jogállamot nem lehet a jogállam lábbal tiprásával szolgálni.Az Európai Unió még mindig adós a jogállamiság mindenki által elfogadott definíciójával
A lengyel és a magyar kormány bejelentette, hogy megakadályozza az elkövetkező hétéves időszakra vonatkozó uniós költségvetés és a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelését szolgáló újjáépítési alap elfogadását. Ennek feltétele, hogy az uniós intézmények megállapodásának megfelelően összekötik az uniós pénzek kifizetését és a jogállami feltételrendszer teljesülését – írja az Indexben az Európai Bizottság volt magyarországi biztosa.Moody's: tartós sebeket ejt a feltörekvő gazdaságokon a járvány, Magyarország erősen teljesít
Tartós sebeket ejt a koronavírus-járvány a globális feltörekvő térség gazdaságain, és még jövőre is valószínűtlen, hogy e gazdaságok adósminőségi alapmutatói teljes mértékben stabilizálódhatnak – olvasható a Moody's Investors Service hétfőn Londonban bemutatott éves előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő a huszonhat oldalas tanulmányban közölte: a világ húsz legnagyobb gazdasági erőcentrumának csoportjába (G-20) tartozó feltörekvő országokban – Kínát is beleszámolva – az idén átlagosan 1,6 százalékos visszaesést, 2021-ben 6,1 százalékos, 2022-ben 4,7 százalékos növekedést vár.Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós büdzsét és a helyreállítási alapot (Frissítve!)
Levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután. Nem sokkal később, az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletei vezetőinek hétfői tanácskozásán, egyhangúság hiányában, nem született döntés az unió hosszútávú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról. A jogállamisági kérdésekhez kötött finanszírozás ügyében a magyar kormányfő a napokban úgy nyilatkozott, hogy a terv megvalósulása esetén az Európai Unió olyanná válna, mint az egykori Szovjetunió, a kormányfő szerint azonban az európai közösség alapítóinak ez nem lehetett, nem lehet az érdeke.Ajánljuk még

















