magyarország
Szijjártó Péter: A magyar vállalkozások jelentik a gazdaság lelkét
A magyar gazdaság kicsi, de rendkívül nyitott, ezért a nemzetközi nagyvállalatok nagy szerepet játszanak teljesítményének alakításában, ugyanakkor a lelkét mégis a magyar cégek adják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kovács Kft. pénteki gyáravató ünnepségén, Mezőkövesden.Nem nyugszanak a román soviniszták, akik az úzvölgyi katonatemető újabb meggyalázására készülnek
Bukarest kérésére október végére halasztották Románia és Magyarország hadisír-gondozásért felelős illetékes hivatalai az úzvölgyi katonatemető közös bejárását – közölte csütörtökön a Maszol.ro. A portál úgy tudja, hogy a bukaresti Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) nem kapott választ azoknak az országoknak a külképviseletétől, amelyeknek – tudomásuk szerint – halottaik nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben. Október 25-re, a román hadsereg napjára újabb megemlékezést hirdettek a temetőben azok a román nacionalista szervezetek, amelyek az erőszakba torkollott június 6-i román megemlékezést is szervezték. Amint az Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) egyesület a Facebook-oldalán terjeszti, Románia a hadsereg napján azt ünnepli, hogy a második világháborúban a román hadsereg Nagykároly térségében az utolsó tenyérnyi román földet is felszabadította a véres magyar megszállás alól, amely a román lakosság megsemmisítésére törekedett. Az egyesület azért hívja Úzvölgyébe a szimpatizánsait, hogy erősítsék meg a román jelenlétet egy olyan térségben, ahol – szerintük – a magyar szélsőségesek a románoknak még csak a belépést sem engedélyezik, annak ellenére, hogy ezt az országot Romániának hívják.Szijjártó: Magyarország érdeke a szabadkereskedelem
Magyarország érdekének nevezte a nyitott világkereskedelmet, a szabadkereskedelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy konferencián, kedden, Budapesten. A Nemzeti Befektetési Ügynökség által szervezett, Inspiring Hungary konferencián a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy októbertől megújul a külföldi befektetések támogatása; a megyék közül tizenkettőben a támogatás fele érhető el készpénzben, három megyében csak huszonöt, másik háromban tizenöt százalék lehet az arány.Orbán Viktor: Nem vagyunk többé hajlandóak európai pénzből finanszírozni a velünk ellenséges Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját (Galériával!)
Semmilyen körülmények között nem támogatja a magyar kormány azokat a balliberális köröket, amelyek eddig is azt bizonyították, hogy minden tekintetben Magyarország érdekei ellen cselekszenek, és aktívan próbálják meg idegen zsoldban befolyásolni a hazai belpolitikai folyamatokat – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz kongresszusán, amelyen ismét a párt elnökévé választották. A miniszterelnök beszédében felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy Gyurcsányból kettő lett: egy itthon, egy pedig Brüsszelben támadja folyamatosan országunkat, amit a közelgő önkormányzati választások kampányfinisében semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hazánkban lehetővé vált a második, immár nemzeti rendszerváltás is, amely miatt még sok támadás fogja érni Magyarországot az Európai Unióban, de a magyar kormány elkötelezetten, ugyanakkor tisztelettel veri vissza ezeket. A kormányfő Európa jövőjéről azt mondta, hogy a kelet-európai országokra egy rendkívül sikeres évtized köszönt be, amely meghatározó és megkerülhetetlen tényezővé teszi ezeket az együttműködő államokat. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy a kormány előtt álló fontos feladatok közül kettő kiemelten szerepel a kabinet programjában: az egyik a szegénység teljes felszámolása, a másik a cigányság teljes integrációja. A miniszterelnök óva intett az elkényelmesedéstől: mint mondta, mindenkinek el kell mennie szavazni október 13-án, mert ezzel is megakadályozhatjuk az olyan törekvéseket, hogy a bevándorláspárti erők migránsokat telepítsenek magyar településekre.Szijjártó: Magyarország felelősséget érez a világban üldözött keresztény közösségekért
Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban, a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen. Az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának részeként tartott konferencia főszervezője Magyarország volt; fő témájául a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek jövőjét, az újjáépítés lehetőségeit választották.Kitoloncolták Magyarországról Ahmed Hamedet, a röszkei zavargások hangadóját (Galériával!)
Kitoloncolták pénteken Magyarországról Ahmed Hamedet. A szíriai férfit korábban terrorcselekmény és egyéb bűncselekmények miatt ítélték el jogerősen; büntetését ugyan már letöltötte, de korábban nem volt olyan állam, amely fogadta volna, ezért ez év eleje óta idegenrendészeti őrizetben volt.Magyarország csaknem háromszázmillió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását (Videóval!)
Magyarország kétszáznyolcvanötmillió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, azon a konferencián, amelyet az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendeztek a legkevésbé fejlett országok csoportjának helyzetéről.Kézilabda-világbajnokságot rendezne Magyarország
Magyarország jelezte szándékát a 2025-ös és a 2027-es férfi, valamint a 2027-es női kézilabda-világbajnokság megrendezésére. A nemzetközi szövetség (IHF) honlapjának híradása szerint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) mindhárom eseményre önállóan adott be szándéknyilatkozatot. A tornák helyszíneinek kijelölése februárban várható.Ajánljuk még

















