magyarország
Informátor: Soros újabb kottájából játszik Juncker (Videó!)
Soros György állhat a brüsszeli vezetés újabb, Magyarországot is érintő támadása mögött, a pénzügyi fegyver alkalmazása, az uniós támogatások széleskörű megnyirbálása számos magyar család jövőjét lehetetlenítheti el – hangzott el az Echo TV Informátor című műsorában. Az újabb szankciókat azért igyekeznek bevetni Junckerék, mert az Orbán-kormány már korábban egyértelművé tette: nem támogatja az Unió vezetésének hivatalos bevándorláspolitikáját.Egyre több uniós ország utasítja el Brüsszel terveit
Hegyaljai Mátyás, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt mondta, már 16 olyan európai uniós tagország van, amely jelen formájában nem tartja elfogadhatónak a dublini menekültügyi rendszer reformjáról szóló tervezetet.- Írja az Origo.huHornung Ágnes: Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban
Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban, a lakossági fogyasztásban még jelentős tartalékok lehetnek - mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a bruttó hazai termék első negyedéves adataira reagálva.Magyarország évek óta irányt mutat az illegális bevándorlás ügyében
Magyarország évek óta tabukat döntöget, irányt mutat Európában - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1-nek.Kaló Máté: előrelépés a magyar-amerikai külügyminiszteri találkozó
Előrelépést jelent a magyar-amerikai kapcsolatokban a két ország külügyminisztereinek találkozója; ilyen szintű megbeszélés nem volt 2012 óta - közölte Kaló Máté Amerika-szakértő.Szijjártó Péter: Magyarország elkötelezett az európai keresztény-zsidó örökség védelme mellett
Magyarország elkötelezett az európai keresztény-zsidó örökség védelme mellett, és büszke az országban élő zsidó közösségre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban.Ajánljuk még

















