magyarország
A legjobb befektetési célpontok közé került Magyarország
Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célországa között, régiós szinten pedig két kategóriában is első helyen szerepel a befektetési témákra szakosodott Site Selection Global Best to Invest 2018 jelentése alapján. Emellett elismerésben részesült a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is, amelyet a Kelet-Európa és Közép-Ázsia legjobb befektetési ügynöksége címmel díjaztak.Hetvenegy határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Hetvenegy határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 24, szombaton 46 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.Potápi: haza kell csalogatni a Nyugat-Európába kivándorolt fiatalokat
A Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatását említette egyik legfontosabb feladatként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) közgyűlésén.Trianon a kortársak szemszögéből
Korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és leveleken, valamint más személyes és félhivatalos dokumentumokon keresztül, kortárs átlagemberek szemszögéből mutatja be az első világháború befejezését követő éveket a Trianon arcai című új forrásgyűjtemény.Magyarország köszöni szépen, jogállam
Szerda délután az Európai Parlament benyújtotta a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési javaslatot. A dokumentumhoz kapcsolódik egy rendelettervezet is, amely a pénzek elosztásáról szól- Ebben pedig egy olyan új ötlet is felütötte a fejét, hogy a kifizetéseket a jogállamisághoz kellene kötni, illetve ahhoz, hogy ki mennyire ért egyet azokkal az európai értékekkel, amelyeket a Soros Györgyhöz köthető EU-s bürokraták meghatároznak. Guy Verhofstadt a költségvetési javaslattal kapcsoltban Twitteren Orbán Viktort és Magyarországot támadta, mondván, ha a miniszterelnök nem tiszteli a jogállamiságot, az EU pénzéről is le kell mondania. Kiszelly Zoltán segítségével próbáltuk megfejteni a bizarr helyzetet.Orbán: Magyarországnak senki semmilyen ügyben nem szabhat előfeltételt
Orbán Viktor miniszterelnök készen áll megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot. A kormányfő ezt csütörtökön Budapesten mondta, a Fidesz-frakció alakuló ülésére érkezőben, újságírói kérdésre válaszolva.Csóróság Orbánisztánban: közel 40 százalékkal nőtt az autóeladás Magyarországon
Az ellenzéki propaganda által súlykolt orbáni nyomorúság újból kimutatta foga fehérjét: az előző év azonos időszakához képest 38,9 százalékkal több, 12 056 személygépkocsit helyeztek forgalomba áprilisban, az idei első négy hónapban pedig 32,2 százalék volt a növekedés 2017 azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a carinfo.hu autópiaci hírportál.Ajánljuk még

















