magyarország
Brüsszeli, német és osztrák lapok az Európai Bíróság kvótaügyben hozott ítéletéről értekeztek
Jogi szempontból teljes vereség Magyarország és Szlovákia számára az Európai Bíróság kvótaügyben hozott keddi döntése, politikai szempontból azonban más a helyzet, a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus gyakorlatilag megbukott a tagállamok nyílt vagy csendes ellenállásán - írta szerdán a Le Soir című belga napilap.Holnap délelőtt minden bizonnyal a kényszerbetelepítés mellett dönt az unió bírósága
Szeptember 6-án délelőtt hirdet ítéletet az Európai Bíróság a migránskvóták ügyében, Magyarország ugyanis elutasítja az uniós kvótának megfelelő számú menedékkérő befogadását. Kár volna szépíteni a helyzetet, az előzetes főtanácsnoki indítvány alapján vélhetően Magyarország ellenében dönt majd a bíróság. Nagy kérdés, hazánk hogyan védi majd érdekeit ezután?Macron hallja a népet, de megállíthatatlan
A francia államfő hallja a "nép türelmetlenségét", de továbbra is "hazája teljes átalakítását" ígéri a "régi világ erőinek" kétkedései ellenére, s azt szeretné, ha majd az elért eredmények alapján ítélnék meg őt - ezt maga Emmanuel Macron jelentette ki a Le Point című francia hetilapnak adott 22 oldalas interjúban.A fokozódó európai migrációs nyomás hatása: a biztonságos Magyarország képe felértékelődik
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Uniónak (EU) szakítania kellene eddigi migrációs politikájával, és nem szabadna fő feladatának tekinteni a "Soros-terv végrehajtását", vagyis azt, hogy minél nagyobb számban és szervezetten érkezzenek illegális határátlépők Európába.A világ legbiztonságosabb (és legszebb) országai közé sorolta hazánkat egy brit lap
Magyarországot is a turisták számára legbiztonságosabb úti célok közé sorolta egy brit lap a közelmúlt terrorista cselekményei, különösen a múlt heti barcelonai és a cambrilsi merénylet nyomán közölt összeállításában. A Daily Star című tömeglap a brit külügyminisztérium által arról közölt információk alapján válogatott a lehetséges úti célok közül, hogy a tárca mely országokat tartja nagy mértékben kockázatosnak és melyeket a legkevésbé.Juncker nem akarja "elveszíteni" Magyarországot
Az Európai Bizottság elnökével közölt interjút csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál, amelyben Jean-Claude Juncker egyebek mellett arról beszélt, hogy nem szeretné "elveszíteni" Magyarországot, amely Lengyelországgal együtt "problémás helyzet elé állítja az Európai Uniót".Ajánljuk még

















