magyarország
Élvonalban a magyar adópolitika
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az egy főre jutó adó mértéke az uniós tagállamok között az elmúlt hét év során – mutat rá frissen publikált kutatásában az Epicenter nemzetközi agytröszthálózat francia tagja, az Institut Économique Molinari.Új lendületet kaptak a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok
Új lendületet kaptak az Oroszország és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok, hosszú évek visszaesését követően az idei év első négy hónapjában 30 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és 24 százalékkal növekedett az Oroszországba irányuló magyar export - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Denis Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tárgyalt.Martin Schulznak mindig mindenről Magyarország jut eszébe
Martin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője időről időre bebizonyítja, hogy mindig mindenről Magyarország jut eszébe, pedig inkább a saját pártjával kellene foglalkoznia, hiszen az SPD három tartományi választáson is vereséget szenvedett - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Martin Schulz Magyarországot bíráló szavaira.A Freedom House fokozza: A diktatúra legsötétebb napjait idéző módszereket használ a magyar kormány
A Freedom House emberi jogi szervezet szerint a magyar kormány a diktatúra legsötétebb napjait idéző módszereket használ a menekültek és a kiszámítható és emberséges bevándorlási politika mellett szót emelő civil szervezetek gyalázásával. Az amerikai központú szervezet a magyar kormánynak a civil szervezeteket érintő országos televíziós és plakátkampányára reagálva adott ki közleményt pénteken.A népet lapok szerint talán már föl sem vennék az EU-ba Orbanisztánt
Érdekes kérdés, vajon felvennék-e ma az EU-ba az Orbán Viktor vezetésével egy olyan úton elindult Magyarországot, amely elfordul „a demokrácia azon formájától, amelyről azt gondoltuk, hogy egyetértés van róla az EU-ban" – kommentálták német lapok a hírt, miszerint kötelezettségszegési eljárás indult hazánk ellen. Véleményük szerint a Soros György elleni plakátkampány is „antiszemita színezetű".Ukrán katonák által lemészárolt magyar gyerekeket vizionál egy kijevi újságíró
Durván és példátlanul megfenyegette a magyarokat egy ukrán újságíró, aki Kárpátalja magyar nemzethez való tartozásával azt böfögte fel magából, hogy ha a magyar állam megpróbálná visszaszerezni Ukrajna egyébként magyar lakta területeit, akkor "képzelje el a halott magyar gyermekek" látványát is, merthogy az ukrán katonák minden magyart lemészárolnak majd. Az agresszív újságíró, Roman Tsimbalyuk őrületét közösségi oldalán is megosztotta, majd gyorsan törölte a posztot.Bicskanyitogató elemzést készíttetett az EU a magyar média helyzetéről
Az Európai Unió annyira aggódik a kontinensen egyre jobban elharapódzó média-egyensúlytalanság és a médián keresztül terjedő populizmus miatt, hogy az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága kétségbeesetten a végső fegyverhez nyúlt és tanulmányt rendelt a témában. A közel 170 oldalas dokumentum Bulgária Franciaország, Görögország, Olaszország, Lengyelország és Románia mellett természetesen a hazánkban uralkodó horrorisztikus helyzetet is részletesen tárgyalja, majd megállapítja, hogy a magyar kormány teljesen kisajátította a médiát, amit a saját propagandaeszközeként használ. A bicskanyitogató írást csak erős idegzetűeknek ajánljuk.Ajánljuk még

















