magyarország
Elszálltak körülöttünk a rezsiárak az elhibázott szankciós politika miatt, Magyarország védett "sziget" lett az európai gazdasági válság közepette
Elszálltak a rezsiárak Európában, köszönhetően annak, hogy az elhibázott brüsszeli szankciós politika az egész kontinens gazdaságát válságba taszítja. A szeptemberi adatok egyenesen sokkolóak. Az észteknél egyetlen hónap alatt 88 százalékkal nőtt a gáz ára; a svédeknél is mindössze ennyi idő kellett ahhoz, hogy 47 százalékkal ugorjon meg az áram ára. Magyarország ehhez képest védett rezsibuborékban van.KSH: a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Tragédia lenne, ha Magyarország nem jutna hozzá az uniós pénzekhez – Ferkó Dániel kérdez (PS-videó)
Tragédia lenne, ha nem jutnánk hozzá az uniós forrásokhoz, ez a helyzet ugyanis tovább növelné az inflációt, még magasabb élelmiszerárakhoz vezetne – nyilatkozta a PS TV-nek Kecskés András közgazdász. Időről időre felmerülő kérdés, hogy vajon jól járna-e a magyar gazdaság az euró bevezetésével. A válasz: igen is, meg nem is, az ördög azonban a részletekben rejlik. Mi az oka, hogy a nyugati jóléti társadalom jelenleg igencsak válságban van, és nem a háború kitörése óta? Vajon a béke véget vetne a hanyatlásnak, vagy a probléma gyökere mélyebben van? Miért van az, hogy a legerősebb gazdasággal rendelkező Németországban a lakosság ötöde jövedelmi szegénységgel küzd? És vajon egy mintaállamnak tartott nyugat-európai országban miért adnak a kommunizmust idéző választ például a lakhatási válságra? Mindez kiderül a beszélgetésből!A Nyugat nem volt mindig szankciópárti, de ezt már elfelejtették
A szankciók működnek – ezt tudta mondani a magát államférfinak valló momentumos Gelencsér Ferenc, nem számolva azzal az aprócska bökkenővel, hogy ezek az oroszellenes intézkedések kétélű fegyverként az európai gazdaságot térdepeltetik le, és például a lehetetlenségig fokozzák az árakat a boltokban. De mit is takar a bűvös „szankció” kifejezés, ami régóta pörög a közbeszédben, és hogyan értelmezzük ezt a jelenlegi háborús helyzetben? Tényleg segít a konfliktus befejezésében ez a lépéssorozat? És miért van az, hogy nem beszél egy nyugati vezető sem a békéről? Ezeket beszéltük át a legújabb Grundban.„Itt születtem, s itt halok; Mindörökké magyarok!” – Amikor a „rasszista magyarok” vastapssal köszöntik az olasz himnuszt...
Vannak dolgok, amelyekre csak a futball képes. Fantasztikus nemzettudat-erősítő, összetartozás-érzést növelő és identitást elmélyítő hatása van ennek a csodálatos sportágnak, amelynek szeretete ráadásul ott rejtőzik minden magyar lélekben. Illetve: az elmúlt másfél-két év csodálatos teljesítménye után már nem rejtőzik, mert egyre inkább újra a felszínre tör. Személyes élménybeszámoló következik a Magyarország–Olaszország mérkőzésről.Financial Times: Olaszországot az a veszély fenyegeti, hogy Kelet-Európa felé fordul
A Financial Times mai számában jelent meg a hír, miszerint Carlo De Benedetti iparmágnás arra figyelmeztetett, hogy az olasz üzleti vezetők tévednek, ha azt hiszik, hogy a jobboldali koalíció választási győzelmével jól járnak, mivel Meloni vezetésével megvan rá az esély, hogy Olaszország a kelet-európai országok felé fordul.A horvát államfő bírálta Brüsszelt a Magyarországnak szánt uniós források egy részének felfüggesztése miatt
Zoran Milanovic horvát államfő szerdán bírálta az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy részének a kifizetését. A horvát közszolgálati televízió (HRT) tudósítása szerint Milanovic kijelentette: küzdeni fog azért, hogy "ideológiai okokból" ne vehessenek el pénzt Magyarországtól. Az uniós végrehajtó testületet "brüsszeli okoskodóknak" nevezte.Ha ló nincs, jó a szamár is? – Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország visszatéréséről a visegrádi együttműködéshez
Nem a „ha ló nincs, jó a szamár is” megfontolás vezette vissza Lengyelországot a visegrádi együttműködéshez – kommentálta portálunk megkeresésére Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök korábbi kijelentését Rosonczy-Kovács Mihály. A Lengyelország- és Olaszország-szakértő ugyanakkor hozzátette: a lengyel kormánypárt „mozgása” a helyreállítási alappal kapcsolatban az elmúlt időszakban taktikai jellegűnek tűnt, arról pedig előbb-utóbb kiderül, hogy kevésbé kifizetődő, mint kitartani a stratégiai irányok és partnerek mellett, mint amilyen Magyarország. A szakértő arról is beszélt: véleménye szerint a magyar–lengyel kapcsolatokban olyan új időszak veheti kezdetét, amely bizonyos szempontból veszít abból a romantikájából, hogy ez a két ország magára van hagyva és csak egymásra számíthat. Ugyanakkor hangsúlyozta: az elmúlt időszak világossá tette a lengyelek számára, hogy nagyon meg kell becsülniük a stratégiai partnereket, mert az összefogás már eddig is olyan komoly politikai eredményeket könyvelhetett el, mint például Frans Timmermans EB-elnökké választásának megakadályozása, de ilyen a bevándorlás kérdése is.Kovács Attila a PS-nek: El akarják vágni Magyarországot az uniós pénzektől, erről szól a legfrissebb EP-jelentés
Kettős célja van a legújabb, Magyarországot elítélő európai parlamenti jelentésnek: nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra, hogy ne fizessék ki a hazánknak járó uniós forrásokat, másrészt lejáratni a magyar kormányt - nyilatkozta a Pestisrácok.hu megkeresésére Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.Ajánljuk még

















