major Ákos
Egyszerre lett Péter Gábor és Göncz Árpád ügyvédje, de jó pénzért bejelentkezett vérbírónak is
Major Ákos talán öccsénél, Major Tamásnál is jellemtelenebb, aljasabb gazember volt. Utóbbi mindig kommunista maradt, részt vett a tisztogatásban, a B-listázás egyik élharcosa volt, de mégis következetesen egy úton haladt. Ákos bátyja hadbíróból népbíró lett, majd miután nyugdíjazták, és egy bírótársa öngyilkos lett, egy másik pedig álmában kapott infarktust, ő vígan továbbdolgozott. '56 után Péter Gábor és Farkas Mihály ügyvédje lett, de vérbírónak is bejelentkezett Domokosnál, feltéve, ha megkapja azt a díjazást, amit az ÁVH-sok és a forradalmárok védelmével keresett. Utóbbiak családjától a visszaemlékezések szerint mindent kisajtolt, és a diktatúra embereként természetesen nem sokat tett értük. Major Ákos, a köpönyegforgatás mestere: Horthyék hadbírójából lett Rákosiék ökle
Major Tamásról azt írtam korábbi cikkem címében: Lucifer, vörösben. Mit lehet akkor elmondani testvéréről, Major Ákosról, aki előbb a keleti fronton dolgozott hadbíróként, később a nyilasok alatt is ügyészként vallatott, hogy 1945 januárjában már éppen őket és más, jórészt ártatlan embereket ítéljen el? Major kommunista öccse kapcsolatait felhasználva éppen időben állt át, részt vett amúgy náciellenes atyai jó barátja meghurcolásában, hogy aztán 1956 után már "ügyvédként" segítse a diktatúrát. Göncz Árpádot is ő "védte", azaz mindent megtett, hogy mindenki súlyos ítéletet kapjon. Lucifer, vörösben: Major Tamás, aki osztályharcos megtorlást követelt 1956 után
Kevesen tudják, hogy Major Tamás színész, színházigazgató '56 után az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, és 1957 nyarán a megtorlásról szónokolt. Major osztályharcos megtorlást követelt, kiállva az akasztások mellett. „Polgári humanizmus az álhumanizmus. A mi humanizmusunk az igazi humanizmus – mondta. Major egyedül a kommunista Gáli József mellett állt ki, mivel a világ közvéleménye felkapta Gáli és Obersovszky Gyula ügyét, ezért látványos gesztust gyakorolhatott a diktatúra. Major testvére, Major Ákos a Horthy-rendszer hadbírójaként (!) mentette át magát, 1945-ben már ő ítélte halálra Imrédy Béláékat. A Major testvérek ismeretlen portréja - 1. rész.