Pesti Srácok

Major Ákos, a köpönyegforgatás mestere: Horthyék hadbírójából lett Rákosiék ökle

null

Major Tamásról azt írtam korábbi cikkem címében: Lucifer, vörösben. Mit lehet akkor elmondani testvéréről, Major Ákosról, aki előbb a keleti fronton dolgozott hadbíróként, később a nyilasok alatt is ügyészként vallatott, hogy 1945 januárjában már éppen őket és más, jórészt ártatlan embereket ítéljen el? Major kommunista öccse kapcsolatait felhasználva éppen időben állt át, részt vett amúgy náciellenes atyai jó barátja meghurcolásában, hogy aztán 1956 után már "ügyvédként" segítse a diktatúrát. Göncz Árpádot is ő "védte", azaz mindent megtett, hogy mindenki súlyos ítéletet kapjon.

Kevesen tudják, hogy Major Tamás színész, színházigazgató ’56 után az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, és 1957 nyarán a megtorlásról szónokolt. Major osztályharcos megtorlást követelt, kiállva az akasztások mellett. Róla ebben a cikkben írtam, bátyját most mutatnám be. Major Ákos pályafutása talán még érdekesebb öccsénél, a kisnemesi családba született testvérek élete sokáig más irányba tartott, aztán párhuzamosan haladt. Az 1908-ban született jogász 1927-ben lépett katonai szolgálatba, 1933-tól hadbíróként, illetve katonai ügyészként dolgozott, majd 1942 májusától 1943 májusáig a keleti fronton szolgált.

Ebben a minőségében Ilovszkoje falu mellett személyesen vizsgálta meg a kormányzó-helyettes Horthy István lezuhant repülőgépét.

Életének erről az igen fontos mozzanatáról keveset tud(ott) a nagyközönség, az Arcanum.hu (nyilván nem teljes) folyóirat-adatbázisa szerint összesen két cikkben foglalkoztak ezzel (!) 1945 és napjaink között. Ez ahhoz képest megdöbbentő, hogy a kormányzó fiának repülőgép-balesete még mindig számos vitára ad okot, sokan a nácik kezét sejtik a háttérben.

PestiSracok facebook image

„A repülődandár tábori bírája voltam akkor – beszélt erről az akkor már ügyvédként dolgozó Major Ákos 1974-ben a Magyarországnak. – 1942. augusztus 20-án Ilovszkojéban voltunk, amikor értesítést kaptam, hogy a közeli erdőben lezuhant egy repülőgép. A dandár parancsnoka egy orvossal, egy mérnökkel és velem azonnal a helyszínre rohant.

Megdöbbenve állapítottuk meg, hogy Horthy István zuhant le, csaknem a szemünk előtt. Aznap (egyébként éppen névnapján) kellett volna a kormányzóhelyettesnek bevonulnia új szolgálati helyére, a 2. hadsereg parancsnokságára. Búcsúzásnak szánta az augusztus huszadikai repülést, még egyszer felszállt a >Héjá<-val, a második világháború időszakának legsilányabb építésű, olasz szabadalmú gépével. Kétségtelen, hogy baleset történt.”

Vizsgálják a roncsot / Fotó forrása: IHO.hu

Bár a kormányzó népszerű, angolbarát és náciellenes fiának halálának okát azóta is sokan vitatják, Major egyértelműen a baleset mellett érvelt.

A hadbírót 1943 júliusában hívták vissza Budapestre, a Honvédtörvényszékhez került, ahol egy évig dolgozott – politikai elítéltekkel és statáriális ítéletekre váró katonaszökevényekkel volt tele az épület börtöne. Major később részt vett egy nyilas összeesküvés leleplezésében, amiért – állítása szerint – a németek bevonulásuk után letartóztatták.

Később többször elmondhatta (eredet)történetét, a Tükör 1971-ben hosszú cikksorozatot közölt vele, a jogászról csak azt írták: „ma közismert ügyvéd Budapesten”.

A csodálatos megmenekülés nála is felbukkant

Nem meglepő, hogy az ő visszaemlékezésében is előbukkan a szerencse – amely az agitpropos Vitray Tamást saját visszaemlékezése szerint annyiszor kisegítette. A Magyarországban megjelent cikkben (az is egyedül az ő elmondásán alapul) ez jelent meg: „Gyorsan peregtek akkor az események, nem volt sok idő a gondolkodásra. Major Ákos hadbírószázados a >Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségtestvéreiket<.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.