március 15.
Elutasította a román képviselőház, hogy március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen
Nagy többséggel elutasította a román képviselőház szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánította volna. A jogszabály lehetővé tette volna a magyarlakta települések, az önkormányzatok és intézmények számára, hogy saját költségvetésükből támogassák a március 15-i ünnepségek megrendezését, a munkáltatóknak előírta, hogy igény esetén szabadnapot adjanak magyar alkalmazottaiknak, a román közszolgálati televízió és rádió pedig különkiadásban számolhatott volna be a magyarság ünnepéről.A román parlament szakbizottsága elutasította, hogy március 15-e az erdélyi magyarság hivatalos ünnepe legyen
A romániai parlament emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottsága elutasítóan véleményezte azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná.Ismét bírságolt a Kovászna megyei prefektus a március 15-én kitűzött magyar zászlókért
Tízezer lejes – hétszázezer forintos – bírságot rótt ki Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére Iulian Constantin Todor, Kovászna megye prefektusa a városban március 15-re kitűzött magyar zászlók miatt. A bírságolás tényét a kormány megbízottjaként tevékenykedő prefektus közölte hivatala honlapján, a bírság összegéről Antal Árpád polgármester tájékoztatta az MTI-t. Todor szerint a magyarok nemzeti ünnepén elvárható lenne, ha a magyar zászlók mellé a román lobogókat is kihelyezzék.Szolid ünnep és Polbeat az R56-ban a szabadságharcosok tiszteletére (ÉLŐ,19 órától!)
Polbeat-felvételt és szolid ünneplést tartunk az 1848-as forradalmárok és szabadságharcosok tiszteletére a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben vasárnap! Rendkívüli nyitvatartással, 15 és 23 óra között várjuk Önöket! Az ünnepi Polbeat felvételét szokás szerint 19 órakor kezdjük Döbrentei Kornél költővel, Stefka Istvánnal, a PS lapigazgatójával, Ferkó Dániel főmunkatársunkkal, történésszel és Huth Gergely főszerkesztővel! Jöjjön el a helyszínre, vagy kövesse az élő közvetítést ITT, a monitor előtt!Kovács Zoltán: a kormány megteremtette a megbízható információáramlás alapjait
A kormány megteremtette az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a fertőzésről a lakosság a koronavirus.gov.hu internetes oldalon érheti el a legfrissebb, legegyértelműbb és legpontosabb tudnivalókat - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője vasárnap, a Kossuth rádiónak nyilatkozva.Egy kis nosztalgia: két felhőtlen március 15. a PS videóin (videó + galéria)
Az idei március 15. kicsit olyan, mint az iskolák, amelyek nem zárnak be, csak a koronavírus idején máshogy működnek, mint szoktak. A szabadságharc idei évfordulóját a szívünkben mindannyian érezzük, de ezúttal mégsem megyünk utcára, mégsem énekeljük együtt a nemzeti himnuszt, és nem ülünk be egy hideg sörre a miniszterelnök lelkesítő beszéde után az egyik zsúfolt belvárosi vendéglőbe, amely ma üresen kong, talán a csődtől retteg. 2020-ban sajnos lengyel barátainkat is nélkülöznünk kell, akikkel már közel egy évtizede emlékezünk meg együtt az 1848-as eseményekről.Orbán Viktor: Magyarország nem létezhet az erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar közösségek nélkül
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a határon kívüli magyarsághoz a március 15-i nemzeti ünnepen, melyben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökségén túl Trianon 100. évfordulójáról is megemlékezett - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár vasárnap.Kovács Zoltán: Az emberi életek megvédése az első (videóval)
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár rövid videoüzenetben figyelmeztetett a koronavírus veszélyeire, és különösen arra, hogy a járvány veszélyeztetettjei az idősek, akikre különös figyelmet kell fordítani.Megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát az amerikai kongresszusban
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulója alkalmából Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete megkoszorúzta csütörtökön a Capitolium épületében álló Kossuth Lajos-szobrot. A koszorúzás a szobor leleplezésének 30. évfordulóján történt.Ajánljuk még