március 15.
Az Országos Bírói Hivatal a PS-nek: az OBH elnöke felhívta Magyar Péter anyukájának figyelmét, hogy politikai tevékenységet továbbra sem végezhet, tekintettel arra, hogy ő a testület alelnöke
Az Országos Bírói Hivatalt is belekeverte Magyar Péter a március 15-ei rendezvénye szervezésébe, mégpedig édesanyján, dr. Erőss Mónikán keresztül, aki a testület alelnöke. Róla állította azt Magyar Péter, hogy tevékenyen részt vett az ellenzéki rendezvény előkészületeiben. Portálunk megkereste az állítással kapcsolatban az OBH-t is, tisztázzák a helyzetet, mivel az állítás azt is jelenti, hogy az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, így föladva a pártatlanságát. Magyar Péter legyőzte Karácsonyékat, az ellenzék március 15-én is a szellemi nihilt tudta csak alternatívaként felmutatni (Videó)
Alig egy-kétezren lézengtek Karácsonyék megemlékezésnek álcázott tüntetésén, ahol a forradalom hősei helyett ezúttal is az ellenzéki politika sivárságát mutatta be a baloldal azon parányi része, amely még elhiszi, hogy a főpolgármester és mikropártja a magyar közélet releváns szereplője. Karácsonyék szerint egyébként cselekedni kell, csak azt nem tudni, hogy mit. Barabás Richárd, a Párbeszéd új társelnöke szerint egyelőre (!) nem merült fel a Magyar Péterrel való összefogás, azonban úgy tűnik, hogy "csalódott fideszesek" helyett inkább a "csalódott ellenzéki" a valóban létező politológiai fogalom, ennek lenyomatát pedig Magyarország leghírhedtebb kartellpártja is kezdi felfogni. Orbán Viktor ellen szólalt fel Navalnij özvegye Karácsony rendezvényén, a nagyvad Oroszországhoz hasonlította hazánkat (Galéria!)
Mint lapunk is megírta, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján tartotta meg március 15-i ünnepségét. Az eseményen csak nyomokban került elő a '48-as hősökre való emlékezés, lényegében egy baloldali politikai rendezvény lett, amelyre mindössze párszázan látogattak ki. A megjelent diákaktivisták a saját követeléseiket olvasták fel a színpadon, majd Navalnij özvegyének videóüzenetét vetítették le. Julija Navalnaja ebben úgy fogalmazott, "Magyarország nem Orbán Viktor, legyetek bátrak és küzdjetek a demokráciáért". Karácsony szerint ma Budapesten nem az ellenzék, hanem a fővárosiak vannak hatalmon, mert szerinte Budapest köztársaság.