Pesti Srácok

Az Országos Bírói Hivatal a PS-nek: az OBH elnöke felhívta Magyar Péter anyukájának figyelmét, hogy politikai tevékenységet továbbra sem végezhet, tekintettel arra, hogy ő a testület alelnöke

null

Az Országos Bírói Hivatalt is belekeverte Magyar Péter a március 15-ei rendezvénye szervezésébe, mégpedig édesanyján, dr. Erőss Mónikán keresztül, aki a testület alelnöke. Róla állította azt Magyar Péter, hogy tevékenyen részt vett az ellenzéki rendezvény előkészületeiben. Portálunk megkereste az állítással kapcsolatban az OBH-t is, tisztázzák a helyzetet, mivel az állítás azt is jelenti, hogy az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, így föladva a pártatlanságát.

Hont András egy szerdai Facebook-bejegyzségben pedzegette meg, mennyiben állít igazat Magyar Péter, amely szerint a március 15-i tüntetés szervezésében a legtöbbet öccse, barátnője és édesanyja segített. Utóbbi azért problematikus ugyanis, mivel Magyar Péter édesanyja dr. Erőss Mónika, az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese. Hont András szerint a jogállamiságot és a bírói függetlenséget is veszélyeztetné, ha Magyar Péter édesanyja valóban egy politikai rendezvény szervezője lett volna, és ebben az esetben le kellene mondania. Mint Hont kifejti, ez ugyanis azt jelentené, hogy az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, így föladva a pártatlanságát. A publicista ugyanakkor felveti, hogy Magyar Péter esetleg nem mond igazat.

– írta a bejegyzésében Hont András, portálunk pedig a nyílt felkérésnek engedve meg is kereste az OBH-t, arról érdeklődve:

PestiSracok facebook image

  • Volt-e tudomásuk arról, hogy dr. Erőss Mónika, az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese egy politikai rendezvény szervezésében vett részt?
  • Az Önök megítélése szerint összeegyeztethető-e az elnökhelyettesi tisztség ilyen jellegű tevékenységgel?
  • Meghallgatták-e ebben az ügyben dr. Erőss Mónikát?
  • Általánosságban milyen következményekkel kell számoljon az a tisztségviselő, aki tisztségével nem összeegyeztethető, a bírói függetlenséget megkérdőjelező közéleti tevékenységet folytat?

Az OBH-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a Köztársasági Elnök 2023. december 6. napján kelt határozatával dr. Erőss Monikát, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesét bírói tisztségéből 2024. július 10. napjával – az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel – felmentette”. (Ez azt jelenti jogásznyelven, hogy még hivatalban van.) „Dr. Erőss Monika 2024. január 11. napjától kezdődően szabadságát, illetve felmentési idejét tölti, mely időszakban munkát már nem végez.” (Ez azt jelenti jogásznyelven, hogy Dr. Erőss Monika szabadságon, de még mindig hivatalban van.) Ugyanakkor kiemelték:

Mint hangsúlyozták,

Tehát abban az egyben biztosak lehetünk, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Senyei György is úgy érezte, fel kell hívnia dr. Erőss Mónika figyelmét arra, hogy még mindig hivatalban van, hiába nem jár már be dolgozni. És hogy nem mindegy, hogy ilyen minőségében mit csinál, vagy áttételesen, hogy a fia mit nyilatkozik róla. Végül jöhet a Magyar Péter- komment, a „Tónis”.

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.