marco rossi
„Csak együtt!” – A jól hangzó mottó nem csupán szólam a válogatottnál és ennek kulcsszerepe van a sikerekben
Miközben a klubcsapatok háza táján javában zajlik az élet, a Ferencváros például a héten már megkezdi Bajnokok Ligája-szereplését, addig válogatott szinten beköszöntött a nyári szünet a futballban is. Nemzeti tizenegyünk is csak szeptemberben lép legközelebb majd pályára. A Nemzetek Ligája-szereplés értékelése mellett írásunkban egy kicsit tágabb összefüggéseiben is igyekszünk górcső alá venni a nemzeti együttes jelenét és lehetséges jövőjét.Marco Rossi: A csapategység a magyar válogatott legnagyobb erőssége
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai kiváló képességekkel rendelkeznek, de az együttes legnagyobb erősségének a csapategységet tartja. Az olasz szakember pénteken délután, a magyar sajtó képviselőivel tartott online beszélgetésen fejtette ki véleményét a nemzeti csapatról, illetve beszélt többek között a Nemzetek Ligájában mutatott bravúros teljesítményről, valamint arról, hogy a csoportban elfoglalt első hely ellenére továbbra sem az elsőségre gondol, sokkal inkább arra, hogy az együttes szeptemberben benn maradjon az NL legfelső osztályában.Marco Rossi a magyar „futballszakma” valóra vált rémálma
A sikert nem kell megmagyarázni, a kudarcot pedig nem lehet – így szól Buzánszky Jenő híres mondása. Mezey György, a magyar futball legtekintélyesebb élő tudora most maga írta le ennek ellenkezőjét, ami egyben a magyar foci félévszázados mélyrepülésének szellemi háttere: a kudarcot nem kell megmagyarázni, a sikert pedig nem lehet. Abban az országban, ahol máig nem magyarázta meg senki, miért kellett eltérni a bevált, szervesen kifejlődött saját futballkultúránktól, hogy helyette néhány évente más európai futballkultúrákat másoljunk bénán és főleg sikertelenül. Ebben az országban most a futball doktora is érzi, hogy meg kéne magyarázni Marco Rossi csodatételét. Érzi, de sikerülni már neki sem fog.VAN CSAPATUNK!
A magyar labdarúgó-válogatott tegnap este Wolverhamptonban sok tekintetben sporttörténelmi győzelmet aratott Anglia ellen. A 4–0-s siker nem csupán a legnagyobb különbségű győzelem, amit a szigetországiak ellen idegenben valaha is arattunk, de az Évszázad mérkőzésénél (Anglia–Magyarország 3:6) is nagyobb arányú, amellyel az elmúlt kilencvennégy év legnagyobb vereségét mértük a futball őshazájának válogatottjára. Ám bármekkora, bármily’ világraszóló diadalt arattak is fiaink, az igazi örömünk ezen jócskán túlmutató: van csapatunk, méghozzá egy olyan csapat, amelyet minden magyar a magáénak érezhet. A futball pedig lassacskán végre visszakapaszkodik oda, ahol a magyar néplélekben mindig is állt: a legmagasabb polcra. Nem szakmai elemzés következik most még, bár természetesen azt sem mulasztjuk el. Lélekből fakadó gondolatok jönnek, amelyeket – Istenem, de jó ezt kimondani – a magyar foci, a magyar válogatott teljesítménye vált ki.Megint megvertük őket, de nem akárhogyan! Anglia–Magyarország 0–4
Wolverhampton lesz a magyarok kedvenc angol városa, nem London, ez már egészen biztos. A mai este után ez már nem lehet kérdés, hiszen a történelmi győzelmünket követően újabb páratlan sikert értünk el, sőt, még nagyobbat. Legyőztük Angliát a saját pályájukon, úgy, mint annak idején ezt az Aranycsapattól megszoktuk. A találkozó elején még nyomtak, és be kell látni, rendesen nekünk estek, de álltuk a sarat és később a gólgyártást is megkezdtük. Az első két magyar gólt Sallai szerezte, majd Nagy Zsolt is betalált. Aztán a háromgólos magyar eufóriában kiállítottak egy angolt, nevezetesen Stonest, és szinte hihetetlen, de ki tudtuk használni az emberelőnyt és belőttük a negyediket. Lemostuk Angliát, vezetjük a halálcsoportot a Nemzetek Ligájában!Bevehetetlen erőd a Puskás Aréna: Fantasztikus hangulat, megérdemelt döntetlen Németországgal!
Újabb bravúr a Nemzetek Ligájában: a magyar válogatott jó játékkal, bátor, taktikus futballal 1–1-es döntetlent játszott Németországgal. A Puskás Arénában telt ház volt, a hangulatra nem találunk szavakat, és megint sikerült bebizonyítani: ennek a nemzeti csapatnak nagyon erős gerince van.A tisztes helytállás megvolt, az újabb csoda nem jött össze – Olaszország–Magyarország 2–1 (2–0)
Elsősorban az első félidőben mutatott jobb játékával Olaszország 2–1-re legyőzte Magyarországot a Cesenában lejátszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Válogatottunknak az angolok elleni pompás játékot nem sikerült megismételnie, de a regnáló Európa-bajnok ellen is tisztesen helytállt. Folytatás szombaton, Németország ellen a Puskás Arénában.Elképesztő siker! Hatvan évet követően sikerült legyőznünk Angliát labdarúgó mérkőzésen! Magyarország - Anglia 1-0
Fantasztikus estét produkált a magyar rajongóknak a hazai labdarúgó-válogatott. Kezdjük mindjárt a végén! Hatvan évet követően sikerült újra tétmérkőzésen legyőzni az angol csapatot. A csupa gyerekkel megtöltött lelátó fantasztikus hangulatot teremtett a Puskás-Arénában, és talán ennek is köszönhető volt, hogy nagyon aktívan és határozottan kezdtük a mérkőzést. A találkozó ideje alatt végig méltó ellenfelei voltunk a Southgate vezette angol válogatottnak. Aztán a hatvanhatodik percben jött James buktatása, amit Szoboszlai büntetője követett, ami gól lett. Ezzel a találattal sikerült nyernie Marco Rossinak és a magyar válogatottnak. Elképesztő siker. Köszönjük fiúk!Ma este Anglia ellen kezdi el menetelését a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában
Ma kora este hatkor kezdi el menetelését a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, ami kőkeménynek ígérkezik, ugyanis a világ legjobb válogatottjaival kerültünk egy csoportba. Ami további nehézséget jelenthet ma, az a zárt kapus rendezés, ugyanis a magyar válogatott eltiltás miatt egy plusz egy meccsre kénytelen nélkülözni a közönséget.Ajánljuk még