marketing
A szivárványos forradalom felfalja saját gyermekeit: az oroszok támogatásával vádolják a Coca-Colát
Nagy nyugati márkáknak, cégeknek (és áruházláncoknak), mint a Lidl, a Coca-Cola vagy a L'Oréal, fel kell hagyniuk a balkáni Kreml-barát médiumokban való reklámozással! – közölték az Európai Parlament (EP) törvényhozói. EP-képviselők 15 céget szólítottak fel, hogy vizsgálják meg marketing-irányelveiket, és biztosítsák annak feltételeit,Szép új világ: korunk legsikeresebb modellje, a férfiak aktuális istennője még csak nem is létezik – Dezse Vű
Most hogy apuka lettem, a szokásosnál is jobban aggódom, hogy merre tart a világ. Minden porcikámmal azt remélem, hogy a kisfiamnak egyszer majd egy hús vér nővel lesz kapcsolata, és nem fog bedőlni annak, hogy egy számítógépek által generált kódba szeret bele, és annak írogat leveleket. Mert sajnos úgy tűnik, hogy ez történik, vagy legalábbis kezd, plusz a mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a női munkákat és a női szerepeket, és ami még rosszabb, hogy ezen a világon senki nem háborodik fel. Bemutatom Aitana Lopezt, a 25 éves lányt, Spanyolország legszebb modelljét, akiért nagyvállalatok kapkodnak, és aki áloméletet él. Csak egy baj van vele. Nem létezik. És ezt vállalja is.Egy nemátalakító műtét után vége a normális életnek – The Right Brothers
Mivel a YouTube rendszeresen azzal fenyegetőzik, hogy demonetizálja, illetve letörli azokat a csatornákat, ahol a transzneműeket ócsárolják, ezért egyetlen megoldás maradt nekünk, konzervatívoknak: csakis az igazat mondjuk ezentúl a szivárványos közösségről. Ennek jegyében arról beszélgettünk, hogy mi történik egy fiatallal nemátalakító műtét után, mik azok a mentális tüntetek, amit a csonkítás utáni testképzavar okoz, illetve hogyan és mennyire szorul az illető élete végéig a gyógyszeripar támogatására.Kibeszéltük azokat az amerikai nagyvállalatokat is, akik egy ilyen beavatkozásra buzdítanak, miközben abban a Kínában gyártatják a termékeiket, ahol soha nem mernének a szivárványzászlóról még csak beszélni sem – ami, valljuk be, a világ legundorítóbb morális képmutatása.Magyar ügynökségek a világ legjobbjai között
Minden évben szoros a verseny az ügynökségek között, hogy kiérdemeljék a szakma legjobbjának járó elismerést. A kiválóság, a kreativitás és a hatékonyság csak néhány olyan kulcsszó, amelyek jól jellemeznek egy marketing és rendezvényszervezés területén is eredményes ügynökséget. Ugyanezeket az értékeket vallja a nemzetközi szinten ügynökségi Oscar-díjnak számító Eventex Awards is, amely nemrégiben tette közzé az idei TOP 100-as listáját, amelyen a Lounge Group a 17., míg a szintén a Lounge cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group a 19. helyet érdemelte ki.Összezárt a marketingszakma és tudásmegosztással támad a járványhelyzet után
Hatalmas érdeklődés övezte a hosszú idő után első személyes találkozást jelentő Marketing Summit Hungary konferenciát. Az eseményen átadták a szakma által megszavazott 50 legsikeresebb marketing és kommunikációs döntéshozónak szóló elismeréseket is.A Balogh László, pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár által megnyitott eseményen 40 szakmai előadó osztotta meg tapasztalatait és gondolatait a marketing szakma és a kkv-szektor üzleti és gazdasági döntéshozóival.Karácsony Gergely koldul, miközben százötvenmillió forint jut a BKK-nál marketingre
Karácsony Gergelytől már megszokhattuk, hogy azzal a címszóval koldul, hogy Budapesten nincs pénz az önkormányzati cégeknél béremelésre sem. Nos, úgy tűnik, mégis van miből költeni. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – amelynek igazgatósági elnöke az a Draskovics Tibor, aki kiszolgálta a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányt is – ajánlattételi felhívást tett közzé hirdetési és marketingszolgáltatásokra. Aki kikerül nyertesként, az a cég egy százötvenmilliós keretösszegű szerződést kap.A marketingszakmán nem fogott ki a járványhelyzet, a kreativitás és az innováció válságos korban is megmutatkozik
A kommunikációs szakma 2020-ban is bizonyított, megmutatta, hogy a pandémia időszakában is lehet sikeres és előremutató marketingtevékenységet végezni. Ehhez viszont elengedhetetlen egy elhivatott csapat és persze a hálás közönség. Ezt támasztja alá a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével versenye is, amely rekordszámú gyémántdíjazottal zárult. Hogy hogyan érintette a kisebb marketing büdzsével rendelkező aktivitásokat a pandémia időszaka, arról a nyertesek és két zsűritag mesélt.Kihirdették a Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit
Kihirdették az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit. A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodó kommunikációs aktivitásait díjazó megmérettetésre rekordmennyiségű pályázat érkezett a januári határidőig, ennek megfelelően korábban nem látott számú díjazottat hirdettek. A két fődíjat a Billingo Technologies Zrt. és a Kreatív Vonalak Kft. érdemelte ki, míg különdíjat a Klausz Social Group Kft. és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kapott.Neves ügynökségi partnerrel hosszabbít a Marketing Diamond Awards
Január 10-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards versenyének jelentkezési határidejét. A neves, idén hatodik alkalommal elindított megmérettetés történetében először egy kommunikációs ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazzák a szereplőket, illetve a kisebb költségvetésből megvalósuló marketing-aktivitásokat. További újdonság, hogy a nyertesek a partner különdíjában és támogatásában is részesülnek.Ajánljuk még