Pesti Srácok

Neves ügynökségi partnerrel hosszabbít a Marketing Diamond Awards

null

Január 10-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards versenyének jelentkezési határidejét. A neves, idén hatodik alkalommal elindított megmérettetés történetében először egy kommunikációs ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazzák a szereplőket, illetve a kisebb költségvetésből megvalósuló marketing-aktivitásokat. További újdonság, hogy a nyertesek a partner különdíjában és támogatásában is részesülnek.

Meghosszabbított határidővel és szakmai támogatóval várja a megbízói és marketingügynökségi oldal kisebb költségvetésű kommunikációs aktivitásaival pályázókat a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) „Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével” elnevezésű pályázata, január 10., vasárnap éjfélig. Az idén immár hatodszor kiírt verseny szlogenje jegyében – „Támogatjuk a szakmaiságot” – most először egy neves ügynökség állt partnerként a megmérettetés mellé. A Lounge Group a szakmai támogatáson felül különdíjat is felajánl a verseny nyerteseinek, illetve segíti az esemény kommunikációját.

– mondta Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Hidvégi Krisztina, a névadó partner Lounge Group médiaigazgatója, a zsűri tagja, aki azt is kiemelte, hogy ma Magyarországon, a KSH adatai szerint több tízezer kis- és középvállalkozás működik, közülük sokan folyamatosan lenyűgöző kreatív ötletekkel és kampányaktivitásokkal rukkolnak elő.

– tette hozzá Hidvégi Krisztina.

A verseny mostani kiírásának a pandémiás helyzet ad külön aktualitást. Az idei év a nagy marketingügynökségeket is kihívások elé állította, a kisebb kommunikációs büdzséből gazdálkodó vállalkozásokat pedig különösen nehéz helyzetbe sodorta. A korábbiaktól eltérő kihívások megbízói és ügynökségi oldalon is felértékelik a kreatív megoldásokat az értékesítés támogatásában. Az MMSZ „Az Év Ügynökségét” és „Az Év Marketingaktív Vállalkozását” keresi a megmérettetésen, illetve „Az Év Marketing Nagykövete” különdíjat is odaítélik a legtöbb pályázatot benyújtó vállalkozásnak vagy ügynökségnek. Emellett minden, a szakmai zsűri által eredményesnek ítélt pályázó bekerül a Diamond List felsorolásba, valamint megkapja a Marketing Diamond elismerő védjegyét is.

A versenyre 11 kategóriában lehet nevezni a 2019. október 1. és 2020. november 30. között megvalósított kommunikációs aktivitásokkal, kampányokkal január 10-ig. További részletek és nevezés a www.marketingdiamond.hu oldalon. A zsűri tagjai között olyan tapasztalt szakemberek szerepelnek, mint Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Bay Áron (Exact Match), Bognár Tamás (Porsche Hungaria, Škoda), Damjanovich Nebojsa (Resend Agency), Gandera Balázs (INTREN), Hidvégi Krisztina (New Land Media), Hovanyecz Norbert (SuperShop), Jagodics Rita (Kereskedelmi Marketing Trendek), Kovács András Péter (Magyar Telekom), Knapcsek Katalin (KNK PR&Média), Lévai Richárd (Liftup), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Ördög Ibolya.