márki-zay péter
Öt perc – Kapálás helyett: az amerikai dollárok végéből fizeti MZP a bírságokat
Ahelyett, hogy kapálnál, b*szd meg, itt szaladgálsz? – foglalta össze Fónagy János Gelencsér Ferenc momentumos elnökségét a hét elején. Akkor még nem is sejtettük, hogy a kapálás mennyivel reálisabb alternatíva némely baloldali politikus számára, mint a (kevéssé) választott szakmájuk űzése. Márki-Zay Péter például a saját tévéjében került kellemetlen helyzetbe és elismerte, az amerikai dollárok maradékával – amellyel már elvileg elszámolt, ugyebár...– fizeti ki az elbukott pereit. Baranyi Krisztina ezúttal már nem a mosdóba, csak maga mögé képzeli kollégánkat, Gyurcsányék pedig megszakértették, hogy valójában Putyin békepárti. A hetet pedig egy nyílt levéllel zártuk, amelyben David Pressman amerikai nagykövetet kértük a Google-YouTube konszern cenzúrájával szemben a magyar sajtószabadság melletti kiállásra. Márki-Zay Péter a guruló dollárokból, vagyis a maradék kampánypénzből fizeti a vesztes pereit
MZP általában minden megszólalásakor kifecseg valami olyan hadititkot, törvénysértést, esetleg erkölcsileg megmagyarázhatatlan gondolatot, amelyet minden józan politikus titkolni igyekszik. Jelen esetben azt ismerte el, hogy az Amerikából kampánycélból kapott "adományokból" fizeti a vesztes pereit. A baj csak az, hogy a pénzeket értelemszerűen nem ő személyesen, hanem a szervezete és a kampánya kapta meg. Persze, csak ha azt sikerült mondania, amit akart mondani, és olyat akart mondani, ami fedi is a valóságot. Érdekelne minket, miként könyvelik ezt le? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.