Pesti Srácok

márki-zay péter

Ál-szimpátiatüntetés az „ukránok mellett” – Mások szenvedéséből próbál szavazatokat nyerni az ellenzék (Galéria+videó)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 2.
Ahogy a koronavírus-járvány idején, úgy az ukrán háború alatt is egy katasztrófából akarnak hasznot húzni a halál balos vámszedői. Márki-Zay Péter ugyanis az ukrajnai háború borzalmait némi szavazat reményében szóban Magyarországra importálta az utóbbi napokban, rendszeresen a kormányt felelőssé téve a konfliktus kirobbanásáért. Most azonban valami átfordult a kapitányban: az ellenzék a Clark Ádám térre meghirdetett, névben Ukrajna melletti – valójában Orbán Viktor elleni – tüntetésén Márki-Zay Péter kedden kijelentette: „nem fogják ukrán vérrel az égre festeni, hogy Orbán takarodj!”, vagyis többet támadja a kormányt, ha az az ellenzék által helyesnek vélt lépéseket teszi az ukrán–orosz konfliktusban. Miért, eddig csak dafke ellenkeztek? Oh! Helyette a kapitány két fronton is meghirdette az offenzívát: minden eddigi állítását felülírva kijelentette, hogy leállítaná Paks 2-t, valamint a jobboldali média ellen is hadjáratot indított. Követőire is átragadt a kapitány vérbolsi „harcos” mentalitása, a szólásszabadság lelkes pártolói pedig vezérükre rímelve inzultálták a Pesti TV stábját. Teljes ideológiai káosz, a felkészültséget helyettesítő frusztráció: így tüntetett az ellenzék a Nemzetközi Befektetési Bank ellen.

Horogkereszttel a sarló-kalapács ellen? Legyünk ennél bölcsebbek!

Vezércikk 2022 március 2.
Borzalmas háború tört ki a szomszédunkban, amely nem csupán az ukrán és orosz katonák, hanem a civilek között is egyre több áldozatot szed. Minket, magyarokat rettenetes érzésekkel tölt el a vérontás, hiszen Közép-Európában és hazánkban az utóbbi száz évben a háború egyet jelentett a tarvágással, az ország és a nemzet ugyanis hihetetlenül megsínylette a barbár háborúkat, amelyekhez ráadásul semmi közünk sem volt. A most kitört orosz-ukrán háború azért is különösen fájdalmas, hiszen a rettenetesen sokat szenvedett kárpátaljai magyarok is újból célkeresztbe kerültek. Nagyon sokan elhagyták az utóbbi napokban az otthonaikat, sok magyar férfit pedig besoroztak az ukrán hadseregbe, hogy olyan háborúban hullassák vérüket, amely nem az övék. Az ukránok cserében magyargyűlölettel, halállistával, megszégyenítéssel és megalázással fizették előre a zsoldot magyar testvéreinknek. Kegyetlen és kettős a helyzet, hiszen ismerjük az oroszokat, ismerjük a módszereiket, évtizedeink voltak arra, hogy megtanuljuk, semmi jót sem várhatunk tőlük. De ismerjük már az ukránokat is, ezért nem szabad átesni a ló egyik oldalára sem, Magyarországnak figyelnie kell önmagára és a kárpátaljai magyarokra egyaránt, a menekülteket pedig közben be kell fogadnunk. Ahogyan ez most is történik. De azt is tudjuk, hogy a horogkereszt sosem volt jó megoldás a sarló-kalapács ellen, hiszen egy tőről fakadnak, és semmi jó sem sül ki belőlük. Eljutottunk oda, hogy ma nehéz mindkét szélsőségre nemet mondani, mert aki nem ujjong az ukrán banderistákkal együtt, az rögtön Putyin csatlósává válik, pedig nagyon nincs ez így.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.