márki-zay péter
Pesti Riporter – Márki-Zay nem talált kivetnivalót a „fideszes zsidók” számontartásában, majd elmondta, kit tart zsidónak (Videó!)
Szembesítettük MZP-t korábbi kijelentésével, amelyben arról beszélt: „igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében”. A baloldal miniszterelnök-jelöltje azonban természetesen mindent tagadott, hiszen az újmúlt szerint ő ilyet sosem mondott. Ezek után a saját elfogadóságáról regélt és kifejtette: nagyon elfogadja a fideszes zsidókat – miután kiderült, hogy gyakorlatilag listázza őket –, és még ennél is jobban elfogadja a fideszes melegeket. Majd kétszer nevezte aberráltnak Szájer Józsefet, annak vélt vagy valós szexuális orientációja miatt. Ahogy ebben, úgy a múltkori zsidózásában sem talált kivetnivalót, sőt – bizonyítandó, hogy milyen elfogadó – még azt is elárulta, hogy kit tart zsidónak a Fideszen belül. Az esemény fényét pedig az emelte, hogy a függetlenobjektív RTL-nek Karácsony sajtósa készített riportot MZP-vel.