marosvásárhely
Kövér László: a kisebbségi sors Európa többségi nemzeteit is fenyegeti
Kövér László a marosvásárhelyi vártemplomban, a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál nevű rendezvény fővédnökeként tartott beszédében szólt a kisebbségi sorsról és Európa jövőjéről. Az Országgyűlés elnöke szerint a kisebbségi sors immár nemcsak az európai nemzeti kisebbségeket, hanem az európai többségi nemzeteket is fenyegeti.Robbanás történt egy marosvásárhelyi vegyipari üzemben
Robbanás történt és tűz ütött ki szerdán hajnalban a marosvásárhelyi Azomures vegyipari üzemben, amit az egyik ammóniatermelő egység gázvezetékének meghibásodása okozott – közölték a hatóságok. A közösségi oldalakra feltett videofelvételeken és fényképeken látszanak az égbe törő lángok az üzemnél. A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség reggel bejelentette, hogy sikerült eloltani a tüzet, és veszélyes anyag nem került a levegőbe. A baleset következtében egy ötven év körüli férfi végtagtörést szenvedett, más sérülés nem történt.Erdélyben is megjelent a madárinfluenza
A H5N8-as típusú madárinfluenza-vírus jelentélét mutatták ki egy Maros megyében, Nyárádtőn működő baromfifarmon, ezért elrendelték a teljes állomány (180 ezer szárnyas) elpusztítását – közölte pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA).Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! – Közteret neveztek el Budapesten Puczi Béláról
Több roma szervezet kérésének megfelelően a Nemzetközi Roma Nap alkalmából, április 8-án Puczi Béláról, az 1989-es marosvásárhelyi tüntetések roma hőséről elnevezett közteret avatott fel a Fővárosi Önkormányzat a Westend Bevásárló Központ, a Váci út és Nyugati tér által határolt területen.Schmidt Mária: fontos lépés, hogy Puczi Béláról közteret nevezzenek el
A Terror Háza Múzeum helyes és fontos lépésnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester tervét, hogy Budapesten közteret nevezzenek el Puczi Béláról – írta Schmidt Mária Facebook-bejegyzésében. A múzeumigazgató úgy fogalmaz: sokkal tartozunk a marosvásárhelyi hősnek, aki életében sajnos nem tapasztalhatta meg a nemzet elismerő szeretetét.Teret neveznek el Budapesten az erdélyi magyarokat megmentő roma hősről
Az Ide Tartozunk Egyesület javaslatára közteret neveznek el Budapesten Puczi Béláról, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok! – Harmincegy éve tört ki a román pogrom Marosvásárhelyen
Harmincegy esztendeje tört ki az öt halálos áldozatot követelő román pogrom Marosvásárhelyen, amelynek hátterében az állhatott, hogy a kommunizmus hosszú évtizedei után a városban március 15-ét megünneplő magyarok megemlékezését a román államhatalom arra használta fel, hogy felhergelje a parasztokat azzal: a magyarok vissza akarják foglalni Erdélyt. A leitatott, kapákkal, kaszákkal, fejszékkel felfegyverzett csőcselék benyomult a városba, összeverték Sütő András írót, aki az egyik szemét elveszítette emiatt, és megtámadták az RMDSZ székházát is. A másnapi tiltakozáson még több magyar vér folyt volna, ha nem kelnek a magyarok védelmére a környékbeli cigányok és a székelyek, akik szétkergették a románokat. Az eseményeknek helyiként szemtanúja volt Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki az évfordulón közzétett Facebook-bejegyzése mellett a PestiSrácok.hu-val is megosztotta emlékeit.A hobbiújságírás a bértollnokság ellentéte! (Interjú!)
Ferencz Zsombor marosvásárhelyi közíró lelkiismereti kérdésnek tartja, hogy szóvá tegye azokat a közügyi problémákat, amelyekről úgy gondolja, veszélyeztetik vagy károsan érintik a környezetében élőket, elsősorban a marosvásárhelyi, székelyföldi, erdélyi magyarokat.Ajánljuk még