mártha imre
Már meg sem lepődünk: Gyurcsány szerint több Mártha Imrére lenne szükség
A DK első embere szerint több Mártha Imrére lenne szükség, ő ugyanis tisztességes, felkészült és okos ember és persze nagyon gazdag. A Gyurcsány-fiókaként aposztrofált közműholding-vezér alatt több mint száz embert rúgtak ki az állásából, a home office alatt, munkaidejében pedig egy bikinis nővel jachtozik. Viszont büszke arra, hogy Gyurcsány-fiókának hívják...A járvány miatt vitorlázott a munka helyett a fővárosi közműcégvezér
Eddig hat magyarázkodó közleményt adott ki Mártha Imre az általa vezetett cég nevében arra, hogy mi az oka annak, hogy tejben-vajban füröszti magát a munkaidejében, miközben a beosztottjait sorra bocsátja el. Arra pedig továbbra sincsen magyarázat, hogy a Gyurcsány-fióka hogyan tudott 20 év alatt 50 milliárdot összespórolni.Miközben Mártha Imre luxusban él, Budapest tönkremegy
A fővárosi közműholding vezetője, Mártha Imre luxuséletéről nemcsak a sajtóban jelennek meg cikkek, hanem a cég alkalmazottai körében csak „Gyurcsány-fiókának” gúnyolt igazgató maga is kérkedik a számos kérdést felvető gazdagságával. A Metropol.hu összefoglaló cikket közölt Mártha Imre életviteléről és a közben egyre jobban pusztuló főváros állapotairól.Perrel fenyegetőzik a luxuséletmódjával hencegő Gyurcsány-fióka
Homályos közleményben perrel fenyegetőzik a beosztottai által Gyurcsány-fiókának nevezett Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. igazgatója, akiről az utóbbi időben kiderült, hogy kétmilliárdos villában él, százmilliós autóval jár és házát közvetlenül a hírhedt maffiózótól, Prisztás Józseftől és családjától vette – írja az Origo.Karácsony Gergely nem hajlandó tisztázni a fővárosi közműcégek vezetőjének javadalmazásáról szóló kérdéseket
A Fővárosi Közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciója választ vár Karácsony Gergely főpolgármestertől arra, hogy Mártha Imre, a BKM Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója milyen javadalmazásban, esetleges prémiumban részesül – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Pintér Gábor, a frakció képviselője.Kétmilliárdos luxusvillából igazgatja a fővárosi közműcégeket a „Gyurcsány-fióka”
Több mint kétezer négyzetméteres, minimum kétmilliárd forintot érő, úszómedencés svábhegyi villában él és egy százmilliós luxusautóval, Bentley-vel jár a fővárosi közműcégek csúcsvezetője. A Metropol szerdai számában újabb bizonyítékok jelentek meg Karácsony Gergely kedvenc cégvezére, a Gyurcsány-fiókának nevezett Mártha Imre meghökkentő vagyonáról – írta a metropol.hu.Karácsonyt nem hatják meg a Budapesti Közművektől kirúgott emberek panaszai
A dolgozói létszámban az átszervezés miatt nem volt változás. Bizonyos hiányterületekre a pandémia révén még fel is tudtunk venni szakembereket – nyilatkozta a napokban Mártha Imre, a szeptember 1-jétől több fővárosi közműcég összevonásával létrejött BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Indexnek. A Magyar Nemzet viszont úgy tudja, a közműholding fejének kijelentése nagy felzúdulást okozott a korábban önálló fővárosi cégek egykori alkalmazottainál, akik a nagy múltú vállalatok összevonása miatt voltak kénytelenek távozni biztosnak hitt munkahelyükről.A baloldal csak papol szakmai alapon hozott döntésekről, de példát a jobboldal ad
A politikában sokszor azzal vádolnak bizonyos embereket, hogy mindig mindenre nemet szavaznak, és nem a szakmai indokok figyelembevételével, hanem politikai elkötelezettségük szerint hoznak döntéseket. Tapasztalhatjuk, hogy a baloldal az ország sikereit nem tartja szem előtt, tagadja az eredményeket, keresztbe tesz, ahol tud, hiszen számukra ezek már csak azért sem számítanak, mert a kormány érte el őket. A fővárosban ellenzékbe szorult fideszes képviselőket is hasonló vád éri: most, hogy nem az ő kezükben van a kormányrúd, mindenre nemmel szavaznak. Ha azonban tüzetesen vizsgáljuk meg a helyzetet, azt láthatjuk, hogy szakmai alapon hoznak döntést, hiszen Gyurcsány elhasznált potentátjait nyilván nem szavazzák meg, azonban találkozhattunk ellenpéldával is. A baloldali fővárosi vezetés és a fővárosi Fidesz együtt szavazott bizalmat Mártha Imrének, hogy a Főtáv vezérigazgatója lehessenek, melynek oka nem más a jobboldali képviselők részéről, mint a szakmai munka elismerése. Nem kell mindig nemet mondani.Hamisít és ügyeskedik az FKF szemétügyben, Karácsonyék ismét a kormánnyal vitetnék el a balhét
A Lánchíd és más fontos beruházások után a fővárosi szemétszállítási ügyben is a kormányra próbálják tolni a felelősséget a soha semmiről nem tehető, önmagukat áldozatnak beállító Karácsony Gergelyék, akik most azt próbálják elhitetni a budapestiekkel, hogy az állami kukaholding nem fizet a szemetet elszállító FKF-nek, emiatt üres a fővárosi cég kasszája, így a budapesti kukaürítések is elmaradhatnak és majd mindenki viheti a hulladékát a Kossuth térre. A PestiSrácok.hu betekintett Karácsonyék kommunikációs buborékjába és kiderült, az FKF és a nemzeti hulladékgazdálkodási cég elszámolási vitájában éppen a fővárosi fenntartású cég a ludas, amely még az őt nem illető milliárdokra is rá szeretné tenni a kezét, sőt, az FKF egy, az MSZP-SZDSZ kormányok idejéből ismert trükköt is bevetett, és nemes egyszerűséggel egy megállapodást is meghamisított.Ajánljuk még